„A Subscribe számunkra a zene szeretetéről szól” – interjú a Subscribe zenekarral

Pintér Niki

Itthon mindent elértek, amit ezen a pályán el lehet érni: modern rock kategóriában Fonogram-díj, MAHASZ-lista első helyezés, nagyszabású koncert-est a MÜPA-ban, fellépés a „nagyok” előtt. Az 1999 óta aktívan tevékenykedő csapatot mostanra számos külföldi országban elismerik, de az itthoni rajongókra is ugyanúgy számíthatnak.

Az idei év általam talán leginkább várt Roxxy-s koncertjén, Tatabányán a Csakazértissel, az Idoruval, az Insane-nel és a Leander Risinggel karöltve koncertezett együtt a Subscribe. A két frontemberrel, Csongor Bálinttal és Tilk Mátéval beszélgettünk arról, milyen körülmények között született meg az immáron már nemzetközileg is (el)ismert nagy sikerű Bookmarks lemez, milyen változások történtek a bandával az utóbbi időben. Az interjúban kitértünk a side-projektre, a Rage Against The Machine tribute zenekarra, valamint az is kiderül, hogy miben rejlik az együttes sikere, valamint mik a tervek, ami a Subscribe jövőjét illeti.

Mägo de Oz - Hechizos, Pócimas y Brujería (2012, Warner)

BB

Biztos vagyok benne, hogy ismered ezt az érzést - sőt, nem csak ismered, hanem részed is volt már benne. Amikor a kedvenc bandád új lemezt ad ki... Az igazi fanatikusok az összes elpöttyintett infóról próbálnak értesülni, ki hányadjára játszotta fel a saját részét, meg ilyenek. Csüngenek az első kislemeznótán, amit a banda megjelentet, és feltúrják a youtube-ot naponta, a felvezető klipet keresve. Számolják vissza a napokat az album megjelenéséig, egyesek a postás érkezését lesik, mikor hozza az értesítőt ajánlott küldemény érkezéséről, ami azt jelzi, hogy megjött az előrendelt album. Amikor ezen túl vagy, kétféle érzés keríthet hatalmába - vagy fülig érő vigyor ül az arcodon, mint amikor hatévesen karácsonyra megkaptad a terepasztalt elektromos vasúttal (tetszés szerint behelyettesíthető, hogy milyen játékra vágytál kiskorodban), vagy csalódott vagy, mert jobbra számítottál, de persze ha igazán kedvenc bandád, akkor szereted, akármit is csinálnak.

Parkway Drive - Atlas (2012, Epitaph)

BB

Előrebocsátanám, hogy nem vagyok nagy rajongója az ilyen-olyan core muzsikáknak. Néha közelebb kerül hozzám egy-egy dal, nagyritkán egy-egy banda is (komplett albumok szinte soha), de olyan mértékben, mint ahogy azt a friss Parkway Drive korong tette, talán még egy sem szippantott magába. Nagyon tudhatnak valamit az ausztráliai Byron Bay-ből érkező srácok, ha ennyire rájuk kattantam. 

Deftones - Koi No Yokan (2012, Reprise)

BB

A Deftones-hoz való viszonyom az elmúlt években érdekesnek mondható, illetve leginkább semmilyennek. Bő tíz éve, amikor kezdett elkapni a fémzene, a Deftones egyike volt a kedvenc bandáimnak. A White Pony is tetszett, de a 2003-ban kiadott self-titled lemez nagyon sokáig favorit volt nálam, főleg a Hexagram nótának köszönhetően. Aztán valahogy szem elől vesztettem a csapatot, a megjelenése idején a Diamond Eyes sem kapott el. Az új anyagról először stúdióminőségben elérhetővé tett Leathers dalba viszont elég volt belefülelnem, hogy tudjam - végem van... Mivel ez valamikor szeptemberben lehetett, onnan kezdve tűkön ülve vártam a lemezt, melynek japán címe azt jelenti: "A szerelem előjelei".

"2013 sem fog részünkről csendesen lezajlani!" - Interjú a Scerra zenekarral

BB

A Scerra első hivatalos lemeze, az In Via nagyon betalált nálam, erre már a lemezkritikát olvasva is rájöhettetek. Így hát mi sem látszott egyértelműbbnek, mint hogy kifaggatom a srácokat pár dologról - az In Viáig vezető útról éppúgy, mint magáról a lemezről, és természetesen nem maradhatott ki a lehetséges jövő boncolgatása sem. A kérdésekre Virágos Ádám énekes és Udvardi Ákos gitáros válaszolt.

KickAssMetalNight 2.0 (Groove Art, Vesztegzár, Crusted, Let's See I'm Bleeding) - Tatabánya, Roxxy Music Café, 2012. 12. 07.

BB

Underground koncertekre járni jó, ezt mindjárt az elején leszögezhetem. Rengeteg olyan banda mocorog ugyanis "a föld alatt", melyekre valahogy kevesebb reflektorfény irányul, mint híresebb társaikra, viszont legalább olyan jó és élvezetes zenét játszanak, mint azok. Ez volt az egyik ok, amiért 7-én tettem tiszteletem a Roxxy-ban, és nem egy nappal később, a Junkies / Rómeó Vérzik párosítás alkalmával. A másik ok az volt, hogy tudtam, Koppányékat Rajmund a pesti koncerten elcsípi (így is lett, beszámoló arról is hamarosan). A harmadik pedig az, hogy Wéber Zsolti, a Let's See I'm Bleeding gitárosa megígértette velem, hogy írok a buliról. Így hát nem tudtam mást tenni, mert az adott szó kötelez.

Germ - Wish (2012, Eisenwald)

Kósi Zsolt

Ausztrália. Egy kontinensnyi ország, amiről elsőként kenguruk, bumerángok, meg az AC/DC ugrik be az embernek. Ha csak zenei szemmel szemlélem a földrészt, nekem még speciel az Airbourne, a Be’lakor, és a Mortification jut eszembe, rajtuk kívül azonban nem nagyon tudnék mondani jelentősebb zenekart (mea culpa). Éppen ezért már nagyon vártam a találkozást a Germ nevű zenekarral, melyről aztán kiderült, hogy igazából egy egyszemélyes projekt, amely bizonyos Tim Yatrashoz köthető.

"A mellékletes megjelenés új kapukat nyithat meg..." - Interjú az Éjfény zenekarral

BB

Az Éjfény is azon bandák közé tartozik, melyekhez személyes ismeretség köt. Takács Árpit mintegy öt éve ismerem, mint ahogy csapatát is többször láttam már koncerten, de ezek közül most először zenéltek hármasban. A koncert előttre konfirmált interjú a buli utánra csúszott, Árpi kívánságára mindhárom tag részvételével. A Roxxy emeletén lefolytatott beszélgetés természetesen nem volt mentes a jókedvtől sem, de számos fontos témát érintettünk, melyek megválaszolásában jobbára Dani és Árpi vitte a prímet. 

Anaal Nathrakh - Vanitas (2012, Candlelight)

Kósi Zsolt

A laikusok, gondolom, kétkedve fogadják a tényt, hogy a britek a heavy metalon meg a klasszikus rockzenén kívül a keményebb stílusban is tudnak maradandót alkotni. Pedig így van kérem szépen, csupán kevesebb teret kapnak egy Iron Maiden, egy Judas Priest vagy épp egy Beatles, esetleg Rolling Stones árnyékában. Természetesen érthető is, hiszen míg az említett bandákat a nagyközönség kitűnő zenei ízlése avatta rocklegendává, addig ez a „veszély” a black/grindcore vonalat követő, mókás nevű Anaal Nathrakhot valószínűleg nem fenyegeti. Hogy miért? Egyszerű: mégis ki akar olyan zenét hallgatni, amelyről elsőként a mészárlás, a vágóhíd, vagy a disznóvágás szavak jutnak az ember eszébe, és nem a szex, a drog meg a rock’n’roll?

Éjfény, Animid Effect, Reason-X - Tatabánya, Roxxy, 2012. 11. 30.

BB

Az Éjfény-hétvége, mint láthatjátok, szépen megborult, de ami késik, nem múlik ugyebár, itt vagyok a koncertbeszámolóval. (Az interjú holnapra csúszik) Igazi, vérbeli underground bulit láthatott az a néhány ember (tényleg nem voltak sokan, sőt...), aki letévedt a klubba ezen a pénteki estén.

Éjfény - Motschar (2012, Hammer/Nail)

BB

Újabban egyre több honi zenekar lemeze jön ki a Hammer magazinmellékleteként. Olyannyira belehúzott ez a trend az utóbbi időben, hogy az újság már a korábbi válogatáscédéket sem rakja a csomagba, ellenben nemritkán két teljes értékű albumhoz is hozzájuthat a vásárló. Persze, ezek néha közel sem képviselnek azonos szintet, a novemberi lemezek közül az egyik, a délvidéki Faust zenekaré egészen rémes (erről majd máskor, más helyen...), az Éjfényé viszont több mint ígéretes. A csapatot több éve követem, korábbi albumaik is minőséget adtak, az előző lemez hatszámos angol nyelvű kivonata (főleg a Flesh c. dal) pedig rendszeresen lejátszóm vendége, így hát kíváncsi voltam, az új lemezen mit hoz össze Takács Árpád énekes/gitáros és csapata. 

The Idoru, Leander Rising, Subscribe, Insane, Csakazértis - Tatabánya, Roxxy, 2012. 11. 23.

Niki/BB

Minden ősszel van valami összefogás a leghíresebb magyar rock/metalcsapatok között. Ez általában egy fesztiválturné jellegű megmozdulás, gyomronvágós összeállítással. Emlékeztek a 2010-es Royal Flush fesztiválturnéra, melynek keretében a Depresszió, a Road, az Insane, a Wrong Side Of The Wall és a Superbutt nyomult, leszakítva a fejeket? Vagy - hogy ne menjünk annyira vissza az időben - akár a tavalyi Subi/Road-csomagra? Idén több hasonló is körbejár a Kárpát-medencében. Az ismertebb csapatok ezúttal a Rock A Nevem turnén vesznek részt, a Tankcsapda vezetésével, minden turnéállomáson más partnerekkel (Road, Depresszió, Ossian, Alvinék), de a Subscribe, Leander Rising és társai körútjára sem lehet úgy tekinteni, mint másodvonalas csapatok találkozóhelyére (és akkor még nem is beszéltünk a Metal.hu turnéról, melyen a Bloody Roots, a Pokolgép, a Moby Dick a Dalriada, a Scerra és a Thornwill vesz részt). A múlt heti Vad Fruttik után majdnem ismét zsúfolásig telt Roxxyban természetesen mi is ott voltunk. (BB)

Interjú: Dorothy

BB

Nagyon kevés csapat mondhatja el magáról, hogy egyéves születésnapjára már túl van nem egy és nem két koncerten az ország egyik legjobb zenekara, a domoszlói Road előtt, rögzíthette a dalait a SuperSize stúdió falain belül, valamint egy profi klippel is közönsége elé állhatott. A gyöngyösi Dorothy viszont igen, és a nem mindennapi sztori az én fantáziámat is megmozgatta. Szerencsére a lányok (merthogy három roppant fiatal és dekoratív hölgyről van szó) készségesen átvették velem a banda eddigi életútját, valamint egy kicsit kitekintettünk a jövőbe is. Dodóval (bőgő/ének), Brigivel (gitár) és Klóval (dob) ezúttal nagy sajnálatomra csak e-mailen sikerült beszélgetnem, de remélem, hamarosan élőben is elcsíphetem őket. 

Tiamat - The Scarred People (2012, Napalm)

Kósi Zsolt

Sokak számára biztos megmagyarázhatatlannak tűnik a dolog, de mindig is kedveltem Johan Edlund munkásságát. A Tiamat főnöke egy jelenség, rajongásom zenei munkássága iránt elsősorban különcségéből fakad, no meg abból, hogy a Brighter Than The Sun klipjében hidegvérrel torreádorkodik egy óriási dömper ellen. Johan hangja garancia arra, hogy a vidámságot szomorúságba taszítsa, és ez az a tulajdonsága, ami miatt magasan kiemelkedik a gót rockénekesek közül.

Scerra - In Via (2012, Hammer/Nail)

BB

Október 5-én a Roxxy-ban lépett fel az Agregator, a Scerra és a Die Before Breakfast előzenekaroskodása mellett. Sajnos munkahelyi kötelezettségek miatt csak a főbanda műsorának második felét tudtam elcsípni, benne azzal a dallal (Mint tűz és a jég), melyben a Scerra énekese, Virágos Ádám is színpadra lépett, hogy énekteljesítményével extra színt vigyen az Agregatorba. Nagyon tetszett, ahogy Mikus Tomi halálhörgését kiegészítette Ádám károgósabb vokalizálása, ezért a buli után megkerestem, gratuláltam neki, és jól el is dumáltunk. Már akkor szóba került, hogy írnék az új lemezükről, és mint tudjátok, ami késik, nem múlik...

Cradle Of Filth - The Manticore And Other Horrors (2012, Peaceville/Nuclear Blast)

Kósi Zsolt

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk a múltba révedni. Legalábbis ezt állítják a kis hazánkban élő okosok, meg persze azt, hogy nem szabad hátra tekinteni, csak előre. Magyar metalosként, rockerként, stb. viszont kötelességünk visszarévedni azokba az időkbe, amikor kedvenc együtteseink az első lépéseiket tették a zenei világban. Innen van ugyanis összehasonlítási alapunk ahhoz, hogy tudjuk, hova is fejlődött a banda, esetleg több évtizede egy helyben toporog, vagy egyszerűen csak ellaposodott. A Cradle of Filth gyakorlatilag mindhárom kategóriába beleillik, hiszen az őskortól számítva töretlenül fejlődtek abba az állapotba, amelyben jelenleg már több éve teng-lengenek, és már-már klisészerűen hozzák a kötelezőt is. Nincs ez másként az új albummal sem, a The Manticore and Other Horrors egy jó kis zakatolós extrém metal lemez lett, de ennél - sajnos - nem több.

Kárpátia, Cool Head Klan - Budapest, PeCsa, 2012. 11. 17.

Baucsek Rajmund

A mai magyar rockzenének az egyik ismert csapata mindenféle megbélyegzés ellenére a Kárpátia. Nagyon sok ember kedveli akár egy-egy szívhez szóló számát, amelyek szólnak érzésekről, hazáról, történelmi eseményekről. Az együttes koncertjeire nagyon sokan kíváncsiak, ráadásul sokféle embert mozgat meg. Így volt ez 2012. november 17-én, amikor kedves barátommal ellátogattunk az együttes Petőfi Csarnokban tartott nagykoncertjére, amely egyben az aktuális lemez, a Rendületlenül lemezbemutatója is volt. 

Ensiferum - Unsung Heroes (2012, Spinefarm)

Baucsek Rajmund

Az egyik legismertebb és legnépszerűbb epic folk metal együttes 3 év után jelentkezett új stúdiólemezzel. Mivel a folk metal és az Ensiferum is személy szerint közel áll hozzám, alig vártam, hogy megkaparinthassam a lemezt. A Markus Toivonen vezette együttes első 3 albuma mind a mai napig kedvenc lemezeim közé tartozik, nagy dolgokat tettek le az asztalra és váltak méltán népszerűvé a finnek. A negyedik album, a From Afar egy hangyányit más irányvonalat vett és némileg nehezebben is ért be, de többször meghallgatva szintén egy erős albumról lehet beszélni. Ezen az úton maradtak a finnek a mostani anyag tekintetében is: epikus-melodikus dalok, átlag 5-6 perc hosszúság és nagyon jó középtempós témák jellemzik a legfrissebb anyagot is, melynek lemezborítója egyszerűen zseniális.

Interjú: Cadaveres

N

Emlékszem, pár évvel ezelőtt az egyik magyar zenecsatorna rock műsorában hallottam először az akkor még Cadaveres de Tortugas (jelentése: Teknősbékák tetemei) nevű formációról, és talán még egy koncertjükön is volt szerencsém ott lenni. Az elmúlt évek alatt szembesülhetett vele a közönség, hogy bizony történtek tagcserék, és teljesen új névvel, új felállással rukkoltak elő. Átalakulásuk után, 2006-ban jelent meg első albumuk, Soul of a New Breed címmel.

2010 új mérföldövet jelentett a csapat életében: ekkor lett teljes a mostani felállás, és még ugyanebben az évben adták ki eddigi utolsó lemezüket, a MindStreamet, amelyről olyan ütős dalok hallhatóak, mint a These Eyes, a Twenty-twelve, vagy az album címadója. A dolog érdekessége, hogy ezek közül magyar nyelven is hallható pár tétel.

A lemez megjelenése után sem tétlenkedtek a fiúk, folyamatosan koncerteznek nem csak itthon, hanem külföldi fesztiválokon is gyakori vendégek. Olyan együttesek előtt léptek fel eddig, mint például a Soulfly vagy az Ill Nino, és az utóbbi időben az egyik kedvenc magyar együttesemmé váltak. Delcsik Balázs basszusgitárost faggattam ki arról, mi folyik éppen a banda háza táján, és hogy várható-e új album a közeljövőben - persze a side-projekt Bloodiest-ot sem hanyagoltuk a beszélgetés során.

Machine Head - Machine F**king Head Live (2012, Roadrunner)

BB

Épp a legjobban ütemezte az oaklandi Machine Head új koncertlemeze kiadását - bár ezt előre természetesen nem tudhatták, hiszen az anyag november 13-i megjelenési dátuma már régen ismert volt. Mivel azonban Robb Flynn sürgős lágyéksérvműtétje miatt néhány hetet a színpadtól távol kell tölteniük Duce-éknak, remek alkalom kínálkozik a rajongóknak, hogy még ennyi időt se kelljen kibírniuk kedvenceik nélkül. Természetesen, mivel egyik kedvenc zenekaromról van szó, én is mielőbbi gyógyulást kívánok a csapatkapitánynak, de addig is, míg Flynn visszatérhet, górcső alá veszem a találó címet kapott koncertstuffot.

Interjú: Tales Of Evening

BB

A Zala megyei Tales Of Evening üstökösként tűnt fel az idei év során. A 2011-ben alapított zenekar leforgatott egy profi klipet, a debütáló CD-t már a Hammer Records gondozta, jelenleg pedig az ország módszeres leigázásán dolgoznak egy átfogó koncertkörút során. A bombasztikus, és őrjítően fogós zenét játszó csapat billentyűsét, Ádám Attilát az alakulás óta eltelt másfél év történéseiről kérdeztem.

What?, Z.A.C.C. - Tatabánya, Roxxy, 2012. 11. 01.

BB

Rapid módon állt össze ez az este számomra, ugyanis Bözsi (Scage-basszer) valamikor nyolc tájban szólt rám, hogy ezt a bulit ki ne hagyjam, ha jót akarok. Én pedig jót akartam, és lezúztam a Roxxy-ba, ahol egy oltári feldolgozás-estnek lehettem részese!

Stone Sour - House Of Gold & Bones, part I. (2012, Roadrunner)

BB

A 2010-es Audio Secrecy albummal hatalmas kedvencemmé vált az iowai Stone Sour. A csapatot kezdetben Slipknot side-projectként azonosították, persze a valóság távolabb sem állhatna ettől az állítástól - Corey Taylor és Jim Root, a 'Knot két oszlopos tagja ugyanis jóval a maszkos brigádba való csatlakozásuk előtt már együtt játszottak a 'Sour-ben, ettől függetlenül tény, hogy a Slipknot érte el a nagyobb sikereket a két csapat közül. A helyzet azonban most változhat, egyfelől ugyanis akármit nyilatkoznak Jordisonék, módfelett kérdéses, hogy lesz-e még valaha új Slipknot-album, másfelől pedig a Stone Sour lerakta az asztalra eddigi csúcsteljesítményét, mely állva hagyja mindhárom eddigi lemezüket.

Interjú: Die Before Breakfast

BB

Alig pár hónapja találkoztam először a Die Before Breakfast zenekarral, egy Roxxy-s klubbuli keretében (írtam is a koncertről), és már akkor beszéltünk róla, hogy ebből előbb-utóbb interjú lesz. Hát, lett is. A dolog apropója, hogy nemrégiben kijött a srácok első EP-je, Our Final Standing címmel. Ennek kapcsán koccantam a srácokkal a Roxxy-ban, és Dominikék nem is voltak restek, készségesen válaszoltak kérdéseimre. Bár a csapat teljes tagsággal felvonult, legtöbb alkalommal az énekes Dominik, a bőgős Krisztián, és a dobos Martin vállalkozott a válaszadásra.

Scage, The Grenma, Our Youth - Tatabánya, Roxxy Music Café, 2012. 10. 27.

BB

A Scage már hagyományosan az őszi Roxxy-s buliján ünnepli szülinapját - hagyományosan a Grenmával. Nagy bulinak ígérkezett az esti, mi sem természetesebb hát, minthogy a Carbon stábja (ez most csak személyemet jelenti, Niki hamarabb lelépett) is csekkolta a partit. Mivel Bözsiék szokásosan irgalmatlan koncerteket szoktak adni, és a lemezről lemezre egyre jobbá váló Grenmát se láttam még élőben, nem volt kérdéses, hogy ott a helyem.

Accept - Stalingrad (2012, Nuclear Blast)

Baucsek Rajmund

2012 egyik legszimpatikusabb albumát adta ki áprilisban a német Accept zenekar Stalingrad címmel. A banda története évtizedekre nyúlik vissza, több korszakuk volt, ( itt kell rögtön bevallanom, hogy az életmű töredékét ismerem, de mindig tudtam, hogy létezik ez a klasszikus heavy metal zenét játszó német banda és legendás énekese Udo Dirkschneider volt a múltban). Újkori időszakukról (2009, az új énekes Mark Tornillo érkezése) több az ismeretem, főleg a 2010-ben megjelent és nagy sikert arató Bloody Nations című LP óta.

Evil Masquerade - Pentagram (2012, Dark Minstrel Music)

BB

Na most az van, ami Polgár Jenővel jó pár éve... Kizárt dolog, mer' nem tudom... Adott ugyanis egy lemez, ami valami fertelmesen jó, és már hónapok óta bizonyos rendszerességgel visszatér a lejátszómba. Ugyanakkor a lemezt elkészítő csapat nulla, azaz nulla eredetiséggel bír. A legrosszabb mégis az, hogy gőzöm sincs, hogyan bukkantam rá a lemezre. Valószínűleg a myspace-t túrva, merthogy szoktam ilyet is - szeretek vadászni a fiatal és tehetséges bandákra. Ez a banda ugyanakkor minden, csak nem fiatal... Itt ugyanis régi, kipróbált veteránok készítettek el egy olyan lemezt, amire nagy valószínűséggel 2012 egyik kiemelkedő progresszív rock alkotásaként fog a szakma néhány év múlva visszaemlékezni.

P.O.D. - Murdered Love (2012, Razor&Tie)

BB

A Testament anyagához hasonlóan a szóban forgó sem egy vadifriss lemez, ez is júliusban jött ki. A nu metal-hullámmal feltűnő P.O.D. is azon csapatok sorát gyarapítja - és ezt előszeretettel mondom el az illető bandákról -, akik jóval azelőtt alakultak, mielőtt az őket felszínre dobó zenei trend a tetőfokára hágott volna. Ugyanis 1992-ben álltak össze, épp abban az évben, melyben a Nevermind áttörése nyomán (igaz, hogy a lemez 91-ben jött ki, hatásai mégis inkább a következő évtől érződtek nagyon) a fémzene végérvényesen elvesztette uralkodó pozícióját az alternatív és grunge zenékkel szemben. Az ezredforduló táján óriási sikereket elért csapat új lemeze sajnos méltatlan a zenekar múltjához.

Mnemic - Mnemesis (2012, Nuclear Blast)

BB

A dán Mnemic a másodvonalas bandák iskolapéldája. Jó, amit csinálnak, de valahogy mégsem annyira jó, hogy betörjenek a fősodorba. Magam 2008-ban találkoztam velük először, amikor Prágában az azóta is álomszerűnek tűnő Metallica-Machine Head közös koncerten nyithattak. Akkor nagyon tetszettek, így aztán írtam is a két évvel későbbi Sons Of The System lemezről, még a Rockvilágon. Most pedig itt az új mű, a Mnemesis. Ami többek közt azért tarthat számot érdekességre, mert a csapat három-ötöde 2011 végén lecserélődött...

Testament - Dark Roots Of Earth (2012, Nuclear Blast)

BB

Rohamléptekben készült el a kaliforniai Testament új lemeze - legalábbis, ha figyelembe vesszük, hogy az 1999-es The Gathering és a 2008-as, kvázi visszatérő Formation Of Damnation albumok között még kilenc, viszont a Formation és a friss anyag között mindössze négy év telt el. Chuck Billy-ék lemezét lélegzet-visszafojtva várta a metal mezőny, és nem is okoztak csalódást a legendás thrasherek. Az év egyik legfontosabb anyaga született meg a nyáron, ha szereted a gitárgazdag, intenzív, hatalmas dallamokkal átitatott fémzenét, akkor bátran továbbolvashatsz, mert kizárt, hogy mellélőj a lemezzel!

Gojira - L'Enfant Sauvage (2012, Roadrunner)

BB

Franciaország nem egy metal centrum, ezt az elején le kell már szögezni. Ritka a jó francia csapat, a Scarve-on (a Soilwork-dobos Dirk Verbeuren eredeti csapatán) kívül nem is tudnék talán mondani egyet sem. Illetve nem is tudtam volna a úgy durván 2006-ig. Akkor ismerkedtem meg ugyanis a Gojira első, szélesebb körben terjesztett lemezével, a From Mars To Sirius-szal. Iszonyatos módon beütött, és azóta fokozott figyelemmel követem nyomon őket. Az új lemezük már a nyáron kijött, de nem akartam elkapkodni a kritikát - folyamatosan hallgattam az anyagot, hagytam érni magamban, volt, hogy nem vettem elő hetekig, és utána kaptam elő, hogy vajon úgy is tetszik-e, és igazából még mindig 2012 egyik kiugró teljesítményének tartom. Ugyanakkor ez nem az a lemez, amiről beszélni/írni kell, ezt meg kell hallgatni, ezt magadba kell szippantani, és a zene meghálálja.

Dalriada - Napisten hava (2012, Nail/Hammer)

Baucsek Rajmund

2012. szeptember 29-én a beszámolók szerint nagy sikerrel lezajlott hazai és nemzetközi folk-fesztivál során lehetett hozzájutni a népszerű, Sopronból indult magyar folk metal együttes, a Dalriada friss lemezéhez. Sajnos a koncertre nem sikerült eljutnom, de a lemez október első napján egy póló társaságában a kezemben landolt. Az új anyag címe már hagyományosan egy hónapnév - a friss lemez a Napisten hava címet kapta a keresztségben. 

Apocalyptica - Acoustic at the Sibelius Academy (2010, Sony/Jive)

N.

Manapság ritkaságszámba megy, ha egy együttes koncertfelvételeken kívül más anyaggal is megörvendezteti rajongóit, nem úgy, mint a finn Apocalyptica csellóformáció, akik utóbbi 7th Symphony (2010) lemezük kapcsán készítettek el egy nem mindennapi akusztikus felvételeket tartalmazó DVD-t. A dalokat Finnországban, Észak-Európa legnagyobb zenei főiskoláján, a Sibelius Akadémián rögzítették. Ez a különleges és egyben az utóbbi albumot aktualizáló kiadás méltó darabja lehet a régi/új Apo-rajongók gyűjteményének. A következőkben egy kis ízelítőt kaphattok az anyagból.

Trivium - The Crusade (2006, Roadrunner)

BB

Volt már szó a floridai Triviumról eme oldalakon, akkor az In Waves lemezzel foglalkoztunk, mely album bevallottan egyfajta visszakanyarodás az amerikai metalcore vonal egyik alapköveként ismert kettes lemezükhöz, az Ascendancy-hez. Manapság koncerteken is ezen a két korongon van a hangsúly (meg a negyedik sorlemezen, a Shogunon), és ugyan megértem, hogy az In Waves a legfrissebb anyaguk, melyet nyilván illik kellően megpromózni, az Ascendancy pedig megismertette a nevüket a világgal, de született egy olyan anyaguk is a pályafutásuk alatt, melyre öt évvel ezelőtt még mint legfrissebb irányként tekintettek. 

The Southern Oracle, Alteriah, Die Before Breakfast - Tatabánya, Roxxy Music Café, 2012. 07. 13.

BB

Minőségi metalbulinak lehetett szem- és fültanúja, aki az estét Tatabánya egyetlen valamirevaló rockklubjában töltötte. A Southern Oracle név eleve garancia a minőségre, hiszen amellett, hogy nemzetközi szinten is kiadták a lemezüket (a német Let It Burn Records volt az elkövető), elég intenzív koncertbanda hírében állnak, és bár zenéjük nem áll hozzám a legközelebb, nem akartam kihagyni a bulit. Már csak azért sem, mert az egyik előzenekarral interjúzni készültem - hamarosan ennek gyümölcse a Carbonon is látható lesz.

Sonata Arctica - Stones Grow Her Name (2012, Nuclear Blast)

N.

A kedvenc finn bandáim közé sorolható Sonata Arctica legújabb albumánál – mely a Stones Grow Her Name címet viseli – az volt az érzésem, hogy kissé mellékvágányra futott a csapat a korábbi megszokott, ám jól bevált power-metal vonalhoz képest. Immáron a hetedik stúdióalbumként debütáló korongra összesen három évet kellett várniuk a rajongóknak, és - vendégzenészek ide, neves lemezkiadó oda - ezúttal sajnos nem azt eredményt kaptam, amire számítottam tőlük.

Nyári mozgás

BB

Ritkán jelentkezem bloghírekkel, de ha igen, tudható, hogy változás történt. És most is ez a helyzet sajnos...

Rush - Clockwork Angels (2012, Roadrunner)

BB

Ha a Rush lemezt ad ki, arra túlzás nélkül felkapja a fejét az egész keményzenei világ, mert tudható, hogy ismét valami óriási dolgot tettek le az asztalra. Sajnos, nem kényeztetik el a rajongókat zsinórban készülő sorlemezhalommal, a Clockwork Angels csak a harmadik ebben az évezredben (noha különböző koncertkiadványokat időnként megjelentetnek, mondanom sem kell, az összes bandát állva hagyó minőséggel és igényességgel). Előre szólok, hogy objektív vélemény fog következni, de ez a lemez nálam a Signals mellett a legjobb korongjuknak számít. Egyben az év lemeze-díj legnagyobb várományosának... (Bizony, nem hittem volna, hogy konkurálhat akármi is az Omertà-val idén, de mégis...)

Nevermore - The Politics Of Ecstasy (1996, Century Media)

BB

Indult pár hónapja egy cikksorozat a Carbonon, mely a Nevermore megalakulásáról, és korai éveiről szólt. Az alapötletet az adta, hogy a többség számára a NVRMR-sztori a Dreaming Neon Black albummal kezdődött, és nem ritkán még a rajongóknak sincs fogalmuk arról, hogy a '99-es lemez előtt Loomis-ék milyen hangzóanyagokat adtak ki a kezeik közül. Lili már megemlékezett a debütről és az In Memory EP-ről, én pedig folytatom a sort a kettes sorszámú Nevermore-albummal, mely egyébként a komplett diszkográfiából a személyes kedvencemnek számít.

Interjú: Ad Astra

BB

Egyfajta Ad Astra-hétvégének is beillik ez a mostani (dögmeleg) víkend, a lemezkritika mellett ugyanis interjú is készült a csapattal. Erdélyi Péter énekes/gitárossal természetesen körüljártuk a vadiúj Open Wide album készítésének körülményeit, de többek között arról is szó esett, hogy mennyi esélye van egy ilyen agyas muzsikának a közönségnél.

Ad Astra - Open Wide (2012, Ad Astra)

BB

Az Ad Astrát én személy szerint nagyon régóta az egyik legelőremutatóbb magyar zenekarnak tartom, mégis szinte el vannak veszve az undergroundban, alig ismerik őket páran - és amikor azt mondom, páran, akkor sokkal-sokkal kisebb számot képzelj el, mint amennyi akkor lenne, ha egy normális országban élnénk, és az igényes rockmuzsikára lenne vevő a magyar nép... A srácok nemrégiben hozták ki szerzőiben új lemezüket, mely az Open Wide címet kapta, és a négy évvel ezelőtt megjelenő debüthöz képest óriási előrelépésnek tartom.

Godsmack - Live And Inspired (2012, Universal)

Mindig is tiszteltem a zenei polihisztorokat, multihangszeres varázslókat. A kedvencem közülük Dan Swanö (Edge of Sanity, Nightingale) és Peter Tägtgren (Hypocrisy), de említhetném Devin Townsendet, Insahn-t (Emperor), vagy akár Rich Hinkset (Aeon Zen) is - ők mindannyian képesek volnának akár egyedül is felvenni egy lemezt, mivel majdnem minden hangszerhez konyítanak valamelyest. Sully Erna is egy ilyen sokoldalú zenész, bandája, a Godsmack pedig az új évezred egyik legnagyobb sikercsapata Amerikában. Májusban kijött első koncertlemezük (élő anyagot 2004 óta nem jelentettek meg, igaz, előtte négy év alatt három DVD is napvilágott látott) egy csapásra utat talált a szívemhez (előtte is bírtam őket, részint azért is, mert először ők vitték turnéra az Adrenaline Mobot, hehe), így hát, gondoltam, bemutatom nektek is.

Kreator - Phantom Antichrist (2012, Nuclear Blast)

A három évvel ezelőtti, zseniális Hordes of Chaos album utódján már jó ideje dolgoztak Mille Petrozzáék, és közben kiadót is váltottak - az SPV-től átigazoltak az egyik legnagyobb független metalkiadóhoz, a Nuclear Blasthez. Így már náluk jött ki június legelején a Phantom Antichrist, ami egyszerűen megfogalmazva egy baszott jó germán thrashlemez lett. A tovább gombra kattintva részletezem a véleményem.

Edge Of Sanity - The Spectral Sorrows (1993, Black Mark)

BB

A death metal színtér egyik legfontosabb bandájának számít a szememben a svéd Edge Of Sanity. Crimson című lemezükről már írtam korábban a Rockvilágon (egyik első cikkem volt), de a szóban forgó mű sem kevésbé jelentős. Zenetöri rovatunk keretein belül Dan Swanö csapatának harmadik anyagával foglalkozunk.

Sabaton - Carolus Rex (2012, Nuclear Blast)

Baucsek Rajmund

2012 május vége fontos dátumnak számított az idei zenei megjelenések terén. Megjelent (több kiadásban) a messzi észak egyik legnagyobb metal egyénisége, a Sabaton új albuma, a Carolus Rex. A svéd csapat manapság az egyik legismertebb, legtöbbet koncertező banda, népszerűségük elsősorban a zenei teljesítmény és az egyedinek számító történelmi témájú zenéinek köszönhető. Új sorlemezük azonban új dimenziót jelent munkásságukban. 

Interjú: Szepultúra (Sepultura tribute band)

A gRain és Crew From Hell-hez hasonlóan újra hoztam egy tribute interjút, történetesen egy Sepultura tribute-tel.
A Szepultúra énekes-gitárosával, Kindák Márkkal készítettem el. Enjoy!

Interjú: Stormraizer

Nem is olyan rég láthattatok egy kritikát az új Dragonforce lemezről, és mint tudjátok, nincsenek olyan sokan, akik hozzájuk hasonló zenébe merészkednek, akár csak az ő számaik feldolgozásával, vagy talán még saját maguk is írnak ilyen stílusú számokat.

A debreceni Stormraizer már sok sikeres koncertet mondhat magáénak, éppen a lemezükön dolgoznak. Szűcs Somával, a zenekar basszusgitárosával készítettem interjút.

Eluveitie - Helvetios (2012, Nuclear Blast)

Baucsek Rajmund

2012. február közepe táján kaparintottam meg a jelen kritika tárgyául szolgáló, és egyben általam idén egyik legjobban várt lemezt, a szinte a semmiből érkező, de egy-két albumával meghatározóvá és népszerűvé váló svájci folk-metal formáció, az Eluveitie Helvetios című albumát. Még elöljáróban annyit, hogy a csapatot sokan támadják, miszerint kommersz lett, letért az eredeti útról, ami miatt megszerették sokan, rég nem a folk-metal „új hullámait” szelik. Az általam „Slania-komplexusnak” tartott véleményeknek igazat kell adni némileg, de ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy csapatnál szükséges olykor a változtatás. Ez jól megfigyelhető a helvét bandánál is, ahol az utóbbi években voltak komolyabb tagcserék, amelyek azonban nem érintették hátrányosan a csapatot és a zenekar meghatározó arcai is megmaradtak, gondolok itt a két nagyon jó hangú énekesnőre, valamint az igencsak erőteljes hanggal megáldott Chrigel Glanzmannra, akinek hangjánál már csak a rasztái jobbak.

Paradise Lost - Tragic Idol (2012, Century Media)

A Paradise Lost a legjobb példa arra, miként válhat egy fantasztikus zenekar önmaga paródiájává, és aztán hogyan szerezheti vissza a trónt, amelyről korábban saját hibájából letaszíttatott. Bár, hogy őszinte legyek, én nem a friss albumukat tartom a trónfosztó lemeznek, hanem az elődöt - a Tragic Idol csak simán a következő logikus lépés. Tovább után kifejtem...

Nevermore - Nevermore/In Memory EP (1995/96, Century Media)

L

Előzőleg már írtam egy cikket a Sanctuary zenekarról, amely láthatólag újjáéled, viszont a feloszlásakor belőle született a Nevermore zenekar.
A Nevermore igazán sikeres évei a Dreaming Neon Black albummal érkeztek el, sokan ezért csak onnantól veszik a lemezeiket számba, pedig az előtte lévő alkotásaik is említésre méltóak.
Folytatva a Sanctuary zenekarról írt cikket, bemutatom a kezdeti éveket, és a hozzájuk kapcsolódó albumokat.

Interjú: Scage

A tatabányai Scage zenekar már több éve mocorog, noha ezen a néven még csak 2009 óta léteznek. Saját bevallásuk szerint "popgresszív punk-rock"-ot játszanak, és volt már közös bulijuk az Idoruval és az Insane-nel is, múlt pénteken pedig az EGO Project előtt nyitottak a Crazy Mamában. A különös műfaji meghatározásról, a készülő klipről és EP-ről, valamint sok egyéb másról pedig hol máshol, mint a tatabányai Don Pepe vendégterében beszélgettem a két húrjátékossal, Bözsivel (basszusgitár/ének) és Jam-mel (gitár/ének).

Hypocrisy - Hell Over Sofia: 20 Years Of Chaos And Confusion (2011, Nuclear Blast)

Nem írtam még eddig DVD-ről, szóval igazán itt volt az ideje ennek is. Ráadásul a Hypocrisy tavaly kiadott, húszéves jubileumot megörökítő videója meg is érdemli, hogy bemutassam a Carbonon - egy brilliáns zenekar ünnepli méltó módon a jubileumát.

Dragonforce - The Power Within (2012, Roadrunner)

A Dragonforce-t szinte minden metalos ismeri, megítélésük azonban erősen kérdőjeles. Az egyik tábor isteníti őket, mondván, náluk gyorsabban senki nem játszik melodikus metalt, a másik térfélen elhelyezkedők viszont állítják, ezek a fickók gúnyt űznek a klasszikus power/speed muzsikából, eszetlen virgákkal pakolva tele a zenét. Mindkét oldalnak van valamennyi igazsága, ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a Dragonforce nélkül jóval szegényebb lenne a metal színtér. A tavaly énekescserét levezényelt angol brigád legfrissebb albumával foglalkozunk alant.

Volt egyszer 2011 part IV. - Artas, Five Finger Death Punch

Folytatván a tavalyi albumokat bemutató sorozatomat, ma ismét két lemezt hoztam nektek - az egyik csapat a világhírnév felé tör öles léptekkel, míg a másik épp megvetni készül a lábát az európai másodvonalban. Ami összeköti ezt a két bandát, az az, hogy mindketten minőségi lemezeket tettek le tavaly az asztalra. Hajtás után kifejtem álláspontom az American Capitalist-ról és a Riotology-ról.

Interjú : Ask For More zenekar

Már több ízben is előfordult az interjúkészítés általam, és ez már csak megint egy újabb lesz. Mint ahogy már tapasztalhattátok, sok zenekar ügyködik hazánkban, őket próbáljuk megismertetni az emberekkel.
A kérdésekre az Ask For More zenekar basszusgitárosa és énekese, Schnieder Márk válaszolt.

Volt egyszer 2011, part III. - Anthrax

Anthrax - Worship Music (2011, Megaforce/Nuclear Blast)

Nagyon kevés album születik meg olyan nehezen, annyi viszontagság árán, mint az Anthrax friss korongja. Akár a zenetöri rovatunk keretein belül is írhatnám ezt a recenziót, hiszen nem kisebb dologra kell vállalkoznom a WM kapcsán, minthogy bemutatom a New York-i zenekar legutóbbi periódusát, mely kevés híján a banda feloszlásához vezetett. Elég eseménydús volt az Anthrax elmúlt nyolc-kilenc éve, ugyanis a legutóbbi, 2003-as keltezésű, még az ex-Armored Saint-dalnok John Bush által felénekelt We've Come For You All, és a tavalyi Worship Music között, melyen viszont már a klasszikus éra frontembere, Joey Belladonna hallható, énekesek sora fordult meg a gárdában. Adódik a kérdés - mi az isten történt itt?

Interjú: gRain (Korn tribute band)

Újabb tribute zenekarral való interjút hoztam, már láthattátok nem is régen, hogy a Crew From Hellel készített is kikerült. Mivel főleg ilyen körökben mozgok, így most ahhoz hasonlóan egy újabb tribute-tel folytatottat teszek ki.

A gRain gitárosa, Boba válaszolt a kérdéseimre.

Lamb Of God - Resolution (2012, Epic)

A Lamb Of God neve már eleve garancia a minőségre - mondom ezt úgy, hogy sosem voltam megveszekedett rajongójuk, de amióta csak ismerem őket (2004, Ashes Of The Wake lemez, a nagykiadós bemutatkozásuk), nem adtak ki gyenge lemezt. Még Burn The Priestként kezdtek, aztán a 2000-ben megjelent New American Gospel volt az első, már az új néven kiadott anyag. Az ezt követő As The Palaces Burn óriási előrelépés a debüthöz képest, nem véletlenül csapott le rájuk egy multikiadó, a Sony szárnyai alá tartozó Epic. A 2006-os Sacrament, de még inkább a három évvel későbbi Wrath az adott év csúcsteljesítményei közé tartozott a groove-os brutalizátoroktól, hogy aztán az idén tavasszal kijött friss anyag, a Resolution nem csak hogy illeszkedjen a sorba, de merőben más arcait is láttatni engedje a richmondi srácoknak - megmaradt a keménység, de a muzsika még dallamosabb, változatosabb lett. Hajtás után részletek...

Volt egyszer 2011, part II. - Evergrey, Mercenary, The Embodied

A legutóbbi héten elkezdett "múltidéző" sorozatomat folytatva, ma is három lemezt hoztam nektek, felsorakozik a svéd prog/power bánatmetal Evergrey, a megfogyatkozott dán Mercenary, valamint a magyar származású dobossal kiálló, saját bevallásuk szerint a heavy és a death metalt egyesítő műfajban alkotó, szintén svéd The Embodied is.

Interjú: Crew From Hell (Pantera tribute band)

Ugyebár sok zenekar nem teheti meg, hogy kis hazánkban koncertezzen, és ezért - valamint a példaképek felé irányuló tiszteletadásképpen - sokan alakítanak cover zenekarokat, úgynevezett tribute-öket. A blogon az első megjelenő interjúban pedig egy hazai Pantera tribute zenekar, a Crew From Hell basszusgitárosa, Rusty fog válaszolni.

Sanctuary - Refuge Denied/Into The Mirror Black (1987/89, Epic)

L

Szinte mindenki ismeri a Nevermore zenekart napjainkra, mivel - bár napjainkban szünetel - soraiban üdvözölhetünk egy magyar gitárost is, Vörös Attilát, aki a hazai tudatba is kicsit behozta tagságával a zenekart.

Na de ki tudja igazából, hogy minek a poraiból született meg a Nevermore?

Az a zenekar nem más volt, mint a Sanctuary, mely két évvel ezelőtt újra is alakult, tagjai pedig az új lemezen dolgoznak, bár sajnos már Jeff Loomis gitáros nélkül.