Mnemic - Mnemesis (2012, Nuclear Blast)

BB

A dán Mnemic a másodvonalas bandák iskolapéldája. Jó, amit csinálnak, de valahogy mégsem annyira jó, hogy betörjenek a fősodorba. Magam 2008-ban találkoztam velük először, amikor Prágában az azóta is álomszerűnek tűnő Metallica-Machine Head közös koncerten nyithattak. Akkor nagyon tetszettek, így aztán írtam is a két évvel későbbi Sons Of The System lemezről, még a Rockvilágon. Most pedig itt az új mű, a Mnemesis. Ami többek közt azért tarthat számot érdekességre, mert a csapat három-ötöde 2011 végén lecserélődött...

Az ezt megelőző legutolsó tagcsere még 2007-ben volt, akkor a francia Scarve-ből csippentették el Guillaume Bideau énekest. Most viszont az alapító gitáros Mircea Gabriel Eftemie mellett csak ő maradt a bandában. Kihullott többek között a másik alapító, Brian Rasmussen dobos, helyét druszája, Brian Larsen vette át, a szintén baromi régóta gitározó (1999-ben érkezett) Rune Stigard gitáros posztjára pedig az a Victor-Ray Salomonsen Ronander érkezett, aki a Sons Of A System készítését megelőzően már párszor kisegítette a csapatot élőben. A csak 2003 óta Mnemic-tag (és még így is az összes albumon játszó) Thomas Koefod basszer kiválása már csak a kegyelemdöfést jelentette, a helyét Simone Bertozzi vette át. Legalábbis érdekes lehetett mindenesetre így stúdióba vonulniuk, de egyrészt nem ők voltak az első példa hasonlóra a zenetörténelemben (lásd Therion, többször is), másfelől meg szűkösen ugyan, de átugrották a lécet, melyet a korábbi albumok által meghatároztak. Ez a léc ugyanakkor nincs túlzottan magasan...

Mnemic (b-j): Brian Larsen dobos, Victor-Ray Salomonsen Ronander
gitáros, Guillaume Bideau énekes, Mircea Gabriel Eftemie gitáros, Simone
Bertozzi basszusgitáros

Nehéz eldönteni, hogy ez koncepció-e náluk, avagy ennyire képesek mindössze. Valószínűleg mindkét tagmondat tartalmaz igazságot, de tény, hogy szörnyen kiszámítható a banda zenéje, melyre még mindig a System-lemeznél már írtak igazak: indusztriál alapú, a Meshuggah-val és a Fear Factory-vel rokon modern metal, Guillaume többnyire jó dallamos refrénjeivel. Szinte az énekes viszi a hátán a csapatot, mert a régi gárdához hasonlatosan az új hangszeresek sem mutatnak semmi különlegeset. A Tue Madsen producerkedése mellett rögzített lemez dalait is rá lehet húzni lényegében egy kaptafára, két kéz elég lehet a lemezen előforduló valóban egyedi és értékes témák megszámlálására. Ráadásul Larsen tök jellegtelenül ütögeti végig az anyagot, amivel kábé agyon is vágja a zömmel három és négy perc közötti hosszúsággal bíró szerzemények többségét. 

Nagyon jó a refrénje a nyitó Transcentnek, nem véletlen került a lemez elejére, de hosszú ideig más értékessel nem fogsz találkozni a sivárságban. A felvezetésnek kiválasztott I've Been You is kicsit olyan, mint egy papír zsebkendő. Először szörnyen megörülsz neki, de három használat után el is dobod, hiszen nem tudsz már vele mit kezdeni. És ez a baj a Mnemic dalainak többségével - egy idő után nincs igényed arra, hogy betedd, mert egyszerűen nem mond már semmi újat. Én a Sons lemezt se hallgatom a megjelenése óta, a Diesel Uterus dalt szoktam elővenni róla, aztán maki. 

Még a címadó is tök jellegtelen, ellenben az utána következő There's No Tomorrow talán az egyetlen dal a lemezen, amire egészében csettinteni lehet - és erre is jórészt azért, mert kurvára nem Mnemic. De végre mertek újat csinálni, kilépni abból a skatulyából, amibe önmaguk rakták bele magukat, és megmutatni, hogy igen, tudunk mást is, mint már ötödik lemez óta ugyanazt. Nagyon jó ez a dal - lassú, az ő mércéjükkel mérve hipnotikus lassúságú, és hatalmasat énekel benne a francia énekes. 

Kár, hogy ezután visszasüllyed a lemez az unalomig ismert panelek ülepítő egyhangúságába. Még az Ocean Of Void tetszik, itt ötletesebben felelget egymással a tiszta és durva ének. És kábé ennyi... A bónusznak pakolt Empty Planet is csak az elmegy kategóriát erősíti, de még mindig jobb, mint a lemez egyes tételei - legalább három dal mögött szívesebben látnám a bónuszjelölést.

Nem értem Gabrielt, miért nem akar váltani végre, hiszen a There's No Tomorrow nóta is mutatja, hogy amikor végre kicsúszik a keze alól egy az eddigiektől különböző téma, akkor full értékelhető produkcióra képes a Mnemic. Üdítő volt az a dal, tényleg - végre mertek mást csinálni, és szerintem bejött. Azt a tételt mindenképp érdemes meghallgatni szerintem, de őszintén szólva, ha kihagyod a Mnemesist, nem vesztesz sokat.

5

Tracklist:

1. Transcend
2. Valves
3. Junkies On The Storm
4. I've Been You
5. Pattern Platform
6. Mnemesis
7. There's No Tomorrow
8. Haven At The End Of The World
9. Ocean Of Void
10. Blue Desert In A Black Hole
11. Empty Planet (Bonus Track)