Ad Astra - Open Wide (2012, Ad Astra)

BB

Az Ad Astrát én személy szerint nagyon régóta az egyik legelőremutatóbb magyar zenekarnak tartom, mégis szinte el vannak veszve az undergroundban, alig ismerik őket páran - és amikor azt mondom, páran, akkor sokkal-sokkal kisebb számot képzelj el, mint amennyi akkor lenne, ha egy normális országban élnénk, és az igényes rockmuzsikára lenne vevő a magyar nép... A srácok nemrégiben hozták ki szerzőiben új lemezüket, mely az Open Wide címet kapta, és a négy évvel ezelőtt megjelenő debüthöz képest óriási előrelépésnek tartom.

A Crust of Ego óta eltelt időszak legfontosabb változásaként kiszállt Morvai Csaba énekes, az addig gitározó és néha vokálozó Erdélyi Peti pedig elfoglalta a színpad közepén a főénekesnek kijáró helyet. Egy ideig a Salvusból Pötörke Zoltán segítette ki őket, de aztán a négyes megoldás mellett döntöttek. Nem tették rosszul, Petinek ugyanis nagyon jó hangja van szerintem, passzol a muzsikához.

A zene (melyet komplex prog/thrashként skatulyáznék, ha pisztolyt fognának a fejemhez - a zene a lényeg, nem a skatulyázás...) nagy változáson nem esett át amúgy - letisztultabbak, és talán még inkább dalközpontúbbak lettek a srácok, de a komplexitás megmaradt, és zúzni is példásan zúznak, ha arról van szó.

Az első, ami megfogott a lemezről, a The Substitute dallamos refrénje volt. Aztán megtalált az egyből bekezdő Binary Bravery, aminek ugyancsak emlékezetes a kórusrésze, és a középső kiállásban hozott ikerharmónia/szóló is oltári. Aztán szép lassan beérett a többi dal is, például a nyitó Paycheck, amelynek nyitótémája akár Perzonal War is lehetne - nem tudom, ismerik-e Petiék a német csapatot, de erről a nyílegyenes thrash-szögelésről abszolút ők jutottak eszembe. Egyik legnagyobb európai kedvenceim egyébként Zimmerék, és újabb kapcsolódási pont, hogy tőlük is pont 2008 óta várok egy új lemezre...

... az Ad Astrától viszont már meg is kaptam, meg amúgy is az egyik kedvenc magyar zenekarom, szóval vissza az Open Wide-hoz, pontosabban a vendégekhez, merthogy Petiék meghívtak pár zenészcimborát énekelni vagy szólózni. A velük készült dalok kvázi külön blokként alkotják a lemez második felét. A Borderline-ban a Megazetoros Derzsi János hallható, a Wings Of The Vulture-t Mihály Gergely (Angertea) dobja fel, a majd' hétperces Finite-ban pedig adta magát Pötörke Zoli vendégszereplése - hogy miért, arról a holnap megjelenő, Erdélyi Petivel készült interjúban is szót ejtünk, hehe! Spala Márk, a csapat korábbi (és jelenlegi kisegítő) gitárosa is elereszt itt egy szólót, mint ahogy a Director's Cutban a Stonedirt/Wall of Sleep-bárdista Kemenczei Balu (utóbbiban amúgy Balu Stonedirt-ös "csapattársa", Tarjányi Endru is hallatja hangját).

Utolsó előttiként érkezik az Undone, egy gyönyörű féllírai, mely a végére azért igencsak betorzul, és bár Peti a refrénben elég magasra megy, isten bizony, jól áll neki is, és a dalnak is. Tényleg jó döntés volt bevállalnia az éneklést, ráadásul a durva részeket is jól hozza. A lemez legvégére pakolt Peter Gabriel-feldolgozás, a Sledgehammer pedig A tökéletes cover. Abszolút sikerült az eredeti, karcosságot teljesen nélkülöző dalt "beadasztrásítaniuk", nagyon tetszik.

Azt kell mondjam, hogy felülmúlták a várakozásaimat a srácok. Igazán nagy kár, hogy ezzel a zenével nem lehet itthon (sőt, egyre inkább máshol sem) tömegeket megfogni, mert az egyik legintelligensebb és legjobb magyar zenét ők játsszák. Hacsak nagy meglepetések nem történnek, az év magyar lemeze díjat máris odaítélem nekik.

9

Tracklist

1. Paycheck
2. Fake
3. The Substitute
4. Into Sour
5. Binary Bravery
6. Borderline
7. Wings Of The Vulture
8. Finite
9. Director's Cut
10. Undone
11. Sledgehammer (Peter Gabriel-cover)