Kreator - Phantom Antichrist (2012, Nuclear Blast)

A három évvel ezelőtti, zseniális Hordes of Chaos album utódján már jó ideje dolgoztak Mille Petrozzáék, és közben kiadót is váltottak - az SPV-től átigazoltak az egyik legnagyobb független metalkiadóhoz, a Nuclear Blasthez. Így már náluk jött ki június legelején a Phantom Antichrist, ami egyszerűen megfogalmazva egy baszott jó germán thrashlemez lett. A tovább gombra kattintva részletezem a véleményem.

Egy pofás kis intró után robban be a címadó száguldó thrashtémája. Mille hangja nem akar fáradni az évek alatt, bömbölése elemi erővel talál utat a hallójárataidba, és még dallamokat is csempész a refrénbe. A dobos Ventor a Hordes albummal ellentétben ezúttal inkább a megbízható kalapálásra koncentrál, nincs annyi virga, mint az előző lemezen, viszont szinte le sem száll a kétlábgépről. Nem értem azokat, akik azt mondják róla, hogy nem jó dobos. A gitáros Sami mellett sem mehetek el szó nélkül, iszonyatosan fogós díszítésekkel, harmóniákkal pakolta tele a lemezt, emellett a szólói is élményszámba mennek, nem beszélve arról, amikor ikerszólókra ragadtatják magukat Petrozzával, például a harmadik Death To The Worldben.

A negyedik From Flood Into Fire egy vérbeli, középtempós thrash-sláger, Mille óriási refrénjével - nagyon ritkán írnak ilyet, itt az album egyik csúcspontja. Az első szóló kicsit kilóg a dalból, furcsa, ahogy a második himnikus refrén után minden átmenet rálépnek a gázra a középrészben, és Sami ujjai alatt hirtelen forróvá válnak a húrok, de aztán a belassulás ismét nagyon finom. Itt kell megjegyeznem, hogy a dallamos üvöltés mellett többször kapja elő a tiszta hangját is Herr Petrozza, de ezt sem a klasszikus értelemben teszi, inkább suttogó, kántálós szövegmondásra emlékeztetnek ezek a témák.

Az intróval együtt tízszámos album nagyon tömör, a nóták ezúttal hosszabbak a Hordes dalainál, de ezért kevesebb fért fel belőlük a lemezre - ilyen intenzív muzsikából bőven elég háromnegyed óra. A hangzás is egyben van; ezt a lemezt is egyben vették fel, akárcsak az előző albumot, míg azonban ott Moses Schneiderrel dolgoztak hazai pályán a Titonus stúdióban, ezúttal napjaink egy legtöbbet foglalkoztatott producerét kérték fel a közös munkára - a rengeteg egyéb más banda közt Paradise Lost, Soilwork, Amon Amarth lemezeken is dolgozó Jens Bogrennel folytatott együttműködés érdekében még arra is hajlandóak voltak, hogy annak házistúdiójába, az örebrói Fascination Streetbe cuccoljanak. Ezúttal is egyben játszották fel az anyagot a hangszeresek, csak a szólók és a vokálok mentek rá utóbb - akárcsak legutóbb, piszkosul feszesen szól az anyag, egyben van, lüktet, él a zene.

Nehéz számokat kiemelni a lemezről, annyira egyben van, és annyira tömény az anyag. A The Few, The Proud, The Broken refrénje mindenképp érdemes arra, hogy külön megemlítsem, akárcsak a nyugodtan, akusztikusan induló, bólogatós nótává bontakozó Your Heaven, My Hell címet kapott szerzemény.

Vannak ugyanakkor olyan dolgok is, melyekre negatívumként tekintek. Több ízben fordul elő, hogy egy akusztikus gitározós intróval vezetnek fel egy olyan thrash túrást, mely anélkül is kerek lenne, így viszont inkább furcsa; és azt is kénytelen vagyok megérteni, hogy miért kell egy akár középtempós szám esetében is csutkáig nyomni a gázpedált, amint a szólókra kerül a sor, hiszen Sami már fényesen bizonyította többször is, hogy a dallamosabb dolgokhoz nagyon ért, és lényegében azokért a harmóniákért bocsátom meg neki a céltalannak tűnő tekeréseket, amelyeket a refrének alá, meg ide-oda bepakol.

Egy minőségi hangzású (Jens Bogren neve garancia) album született a német/svéd koprodukció eredményeként, és az említett negatívumok ellenére is ajánlom mindenkinek, aki szereti a keményebb muzsikákat, és egy dallamokkal nyakonöntött, mégis vérbeli thrashanyagra szomjazik.

9

Tracklist:

1. Mars Mantra
2. Phantom Antichrist
3. Death To The World
4. From Flood Into Fire
5. Civilisation Collapse
6. United In Hate
7. The Few, The Proud, The Broken
8. Your Heaven, My Hell
9. Victory Will Come
10. Until Our Paths Cross Again