A Szepultúra énekes-gitárosával, Kindák Márkkal készítettem el. Enjoy!
Sziasztok! Kezdjük az elején, meséljetek kicsit magatokról! Mikor és hogyan alakult meg a zenekar?
„Először is üdv mindenkinek, köszönjük az érdeklődést. A banda gondolata 2000. körül vetődött fel bennem megannyi Ektomorf, Replika, valamint az egyszerűbb Sepultura dalok megtanulása után. Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy az eredeti tagság előző zenekarai is nyomtak Sepu dalokat koncerteken, de az igazán gagyi nevű 'Szepultúra' története 2007. telén indult.
Ekkoriban állt fejre az előző bandám, ahol Katona Tamással (alapító, ex-basszer) nyomtuk az extreme metal-t (Noisemachine) és a debreceni Neochrome-haza táján is változás állt be, így Katonka Barna (alapító, dobos) barátunk hosszas könyörgés után végre belement a közös örömzenélésbe. Gitárosunk az Angerseed egykori tagja, Gál Szabolcs lett, az első próba pedig a két ünnep közt zajlott le. Személy szerint én ezt tekintem a 'klasszikus' felállásnak.”
A jelenlegi felállásban mióta játszotok?
„Ez jó kérdés, ugyanis jelen pillanatban, a banda inaktív, ami nálunk sok búcsúbulit és még több renunion-t jelent.. csak úgy Akelásan. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Szepuban szinte mindenki könnyen pótolható, és remélem ezzel a kijelentésemmel senkit sem sértettem meg. 2009-es Hegyalján a Dim Vision dobos Karsheh Nabil cimboránk segített ki minket, mert Barna a Neochrome-mal külföldön turnézott. 2010. decemberétől pedig egy kerek éven keresztül Balogh Joey Ádám (ex-Moon Of Soul, Hopika) volt az állandó dobosunk, ugyancsak Barna egyéb elfoglaltságai miatt. Jelenleg pedig én nem vagyok a banda tagja. Lassan egy éve élek külföldön, de tudtommal a többiek várnak rám. Az elmúlt kilenc hónapban három koncertünk volt és nagyon furcsán alakult, ugyanis egy év után visszatért Barna, viszont a basszer Totya lelépett a velem fennáló személyes ellentétekre hivatkozva. Az elmúlt három bulin a Neochrome basszer, Popomájer Tibor (ex-Mortem) segített ki minket. Ezúton is szeretném megköszönni a fentebb említett csodadobosok és Tibi munkáját, mert időt, pénzt és energiát nem kímélve húztak ki minket a szarból.”
Miért ezt a zenekart választottátok? Miért pont a Sepultura?
„Gyermekkorom két legnagyobb hatása a Death és a Sepultura. E két bandának köszönhetek mindent. Kezdve attól, hogy általuk ismertem meg szinte az összes 80-as években startolt zenekart, nagy hatással voltak a saját dalaimra, innen pedig egyenes út vezetett a Sepultura előtti tisztelgéshez. Sajnos a Death dalok nehezebbek, ja és meg kell említenem a testemet borító (egyre) több Sepultura tetoválást, amelyek a banda indulása előtt két évvel már a bőrömbe voltak égetve. Egy mondatba foglalva a Sepultura választott minket.”
Vannak más zenekaraitok emellett?
„Az eddigi összes tagot megemlíteném, mert én egy nagy családként tekintek erre az egészre. Barna és Tibi a Neochrome zenészei, szerintem már kint a harmadik lemezük is. Nabil a Dim Vision dobosa és tervezünk egy youtube bandát, ha ideje engedi. Joey a záhonyi Hopikában dobol és nagyon szeretnék vele is egy progosabb projectet, valamint a manchesteri Wolfcrusher, Not Above Evil és Dirty Habit zenész Mucs Dániel barátommal is projectezni szeretnék. Szabi szerintem death metal dalokat írogat saját szórakoztatására, Totya tervei előttem ezidáig ismeretlenek. Ha minden a terveim szerint alakul, idén nyáron felveszek Sthurm Attilánál pár dalt, több stílusban. A távolság és mindenféle szarság miatt sajnos nem lehet saját bandám, így minden hangszert én játszok majd fel. Biztosan lesz Facebook oldal is a 'bandához', szóval lehet majd csekkolni.. Igaz, egyszerű kis buta zenében gondolkodom, mert nem vagyok egyik hangszer mestere sem.”
Általában hol szoktatok koncertezni?
„Szinte mindenhol. Nem tudnám felsorolni azt a rengeteg fesztivált és klubot, ahol vendégül láttak már minket. Köszönet a támogatásért mindenkinek.. Hegyi Csillától kezdve, Tóth Csabán át, egészen Boros Olimp barátunkig, nem beszélve a sok tribute és nem tribute haverokról.”
„Manapság boldog-boldogtalan tribute zenél. Nem hiszem, hogy megfelelő választ tudnék adni a kérdésedre. Mi csak évente négy bulit akartunk a négy eredeti tag szülővárosában (Debrecen, Nyíregyháza, Sárospatak, Záhony), aztán lett belőle mindenféle meghívás. Egy Metallica, Ac/Dc, Guns 'n' Roses tribute sokkal kelendőbb, mint egy Slayer, Sepu, vagy akármilyen death metal tribute banda. Egy fillért sem profitáltam zenélésből, de szereztem rengeteg értelmes, értékes barátot, és eljutottam olyan helyekre, ahova a zenélés nélkül talán soha nem sikerült volna. Nekem ennyi bőven elég. Ezért bátran kijelenthetem, hogy mi tényleg csak akkor koncertezünk, ha épp kedvünk van hozzá.”
Ismertek más, ugyanezt a zenekart képviselő tribute-öt?
„Nem. Ami talán azt bizonyítja, hogy nem is vagyunk olyan kutyaütők. Viszont a Slayer, Pantera, Machine Head stb. tribute bandák nagy tisztelői vagyunk.”
Utolsó kérdésként; üzentek valamit az olvasóknak?
„Merjetek álmodni és merjétek megvalósítani az álmaitokat. Ne tribute bandáról álmodjatok, mint én.
Utoljára itt egy sor a kedvenc zenészemtől, Chuck Schuldiner mestertől. Ebben aztán tényleg benne van minden: 'Let the metal flow.'”
Köszönöm az interjút!
„Én is köszönöm. Meg az erősítődet is a Dürerben.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése