Éjfény - Motschar (2012, Hammer/Nail)

BB

Újabban egyre több honi zenekar lemeze jön ki a Hammer magazinmellékleteként. Olyannyira belehúzott ez a trend az utóbbi időben, hogy az újság már a korábbi válogatáscédéket sem rakja a csomagba, ellenben nemritkán két teljes értékű albumhoz is hozzájuthat a vásárló. Persze, ezek néha közel sem képviselnek azonos szintet, a novemberi lemezek közül az egyik, a délvidéki Faust zenekaré egészen rémes (erről majd máskor, más helyen...), az Éjfényé viszont több mint ígéretes. A csapatot több éve követem, korábbi albumaik is minőséget adtak, az előző lemez hatszámos angol nyelvű kivonata (főleg a Flesh c. dal) pedig rendszeresen lejátszóm vendége, így hát kíváncsi voltam, az új lemezen mit hoz össze Takács Árpád énekes/gitáros és csapata. 

A veszprémi zenekar 2000-ben alakult, és mára Árpi maradt az egyetlen alapító tag, körülötte folyamatosan cserélődtek az emberek. A jelenlegi felállásban Greskó Károly basszusozik, és a pimaszul fiatal, ellenben roppant tehetséges Szabó Dániel üti a bőröket. Szólógitáros tehát nincsen most a csapatban, pedig eddig emlékeim szerint eddig legtöbbször négyesben láttam őket. Sőt, Károly is csak a lemez felvételei után került a bandába, a Motschar lemezen a booklet szerint csak Árpi és Dani szerepelnek. (Erről és sok másról bővebben a srácokkal készült interjúban olvashattok hamarosan.)

Éjfény (b-j): Takács Árpád énekes/gitáros, Szabó Dániel dobos,
Greskó Károly basszusgitáros

Ha úgy tetszik, ez egy műfajdefiniáló lemez, ugyanis Árpi előszeretettel nevezi az Éjfény zenéjét motschar-metalnak. Ez valószínűleg egy olyasfajta mixet jelent, amibe a thrash/extrém metaltól elkezdve a heavy/poweres döngöléseken és a Disturbed-szerű cuccokon át az egészen lazább dolgok is beletartoznak, és mindez egy borzasztó sajátos és fogyasztható eleggyé áll össze az Éjfény muzsikájában. Mindjárt jobban kifejtem, mire gondolok.

A nyitó és klipnóta Eredendő az eleje alapján akár klasszikus Slayer/Sepu vonalú thrash is lehetne, de amint Árpi belekezd a refrénbe, onnan kezdve nagyon kevés másra hasonlít az anyag. Árpi orgánuma rokonságot mutat David Draimannel (Disturbed) is, de igazából teljesen egyedi és nagyon sokszínű hangja van a srácnak, és szinte minden dalban más árnyalatot húz elő, a legextrémebb vokalizálástól a leglágyabbig az éneklés minden stílusát bemutatja. Az Emlékek fája brutálisan döngölő nyitóriffje után sem várnál abszolút lelazult, szinte már hipnotikus, tisztán énekelt refrént, de az jön, és ott van a szeren, hogy aztán hirtelen visszatérjen a nyaktörő riffelés. Az igényes szövegek amúgy az Éjfényre mindig is jellemzők voltak, szerencsére Árpiban most sem kellett csalódnom.

Keménységből a Hangok sem ad alább, itt a verzében károgás és hörgés felelget egymásnak, de tiszta ének is előfordul, viszont a refrénje az egyik legjobb a lemezen, a "Hogy küzdenék meg valaki mással, hogyha saját magamtól is félek?" sornak pedig iszonyatos súlya van. A következő dal igazi meglepetés, ugyanis a Voltál-e minden? egy jóféle power lírai, a refrénben Árpi hangja engem leginkább Kowalsky-ra emlékeztet, ettől függetlenül piszok jó, a szóló is illeszkedik a dalba, és bár egyáltalán nem slágerzene, amit az Éjfény játszik, ebből simán kinézem, hogy esetleg valamelyik rádióban vagy zenetévében elkezdhetik nyomni.

Éjfény

Még a Simulékony tetszik nagyon a Watch My Dying-hatásaival, a refrén előtt az a felezés nagyon büntet, a kórusrész pedig ismét jó. A Motscharba született dalban megy Árpi hangja talán az egész lemezen a legmagasabbra, súlyos, jóféle döngölés amúgy ez is. A Fénnyel úszó egy két és fél perces téma, gitárral és Árpi magányos énekével, a Szkülláról meg el tudom képzelni, hogy szeretni fogja a közönség, a skandálós részbe be lehet vonni őket. A Dög egészen doomosan, vonszolósan kezdődik, majd egy jóféle, igazi Éjfény-zúzdává bontakozik, kétlábgéppel, hörgéssel. Szövegileg a Hús testvére lehet, hasonló a szóhasználat és a szövegkörnyezet abban a dalban is. 

A szörny belül megint egy lazább dal, és két szempontból is érdekes - Tamási Ágnes nagyszerűen dobja fel vokáljaival, ráadásul valóságos szólóorgia bukkan fel a dalban, a booklet szerint a virgák Ángyán Norbert keze munkáját dicsérik. A záró, kissé System Of A Downos Úton sehova lemezen elfoglalt pozíciója szerencsés, ugyanis mintegy esszenciája az Éjfény zenéjének, kétlábgépes, thrash-es döngölés éppúgy van benne, mint hatalmas refrén - szinte késztet, hogy újra lejátszd a CD-t.

Ha gyenge dalt kéne mondanom, akkor az a lemez legrövidebbje, a Szép új világ lenne, valahogy sótlannak érzem, és szövegileg sem annyira erős. Viszont ezt ellensúlyozza a pazar borító, ami valóban nagyszerűen sikerült, a speciális köszönetrovat a belső bookletben pedig remekül mutatja a srácok humorát. 

Az Éjfény hatalmas sanszot kapott a mellékletes megjelenéssel, hiszen kikerülhet egy szélesebb tábor elé, egy olyan közegbe, amely zömmel nem is hallott még róluk. Viszont az, hogy több, mint tíz éve rendületlenül küzdenek, mutatja elszántságukat, amely, ha van igazság a földön, végre gyümölcsözhet. Szóval, ha így vesszük, ez egy debütáló lemez, annak pedig hihetetlenül színvonalas és igényes munka. Bravó, fiúk!

8

Tracklist

1. Eredendő
2. Emlékek fája
3. Hangok
4. Voltál-e minden?
5. Simulékony
6. Szép, új világ
7. Motscharba született
8. A fénnyel úszó
9. Szkülla
10. Dög
11. A szörny belül
12. Úton sehova