BB
Az Éjfény is azon bandák közé tartozik, melyekhez személyes ismeretség köt. Takács Árpit mintegy öt éve ismerem, mint ahogy csapatát is többször láttam már koncerten, de ezek közül most először zenéltek hármasban. A koncert előttre konfirmált interjú a buli utánra csúszott, Árpi kívánságára mindhárom tag részvételével. A Roxxy emeletén lefolytatott beszélgetés természetesen nem volt mentes a jókedvtől sem, de számos fontos témát érintettünk, melyek megválaszolásában jobbára Dani és Árpi vitte a prímet.
"Ez, amit hallottál - válaszolta meg a kézenfekvőt Árpi. - Pont azért mondjuk ezt, mert nincs stílusbeli korlát. Nem játszunk metalcore-t, heavy metalt, power metalt, hanem mindent. Dani bővebben kifejti, itt jelentkezik."
"A motschar metal konkrétan egy olyan zenei stílus - vette át a szót a géppuskalábú dobos -, amit nem tudsz hova tenni, amit ha meghallasz, elkezded látszólag minden ok nélkül rázni a fejedet, és nem tudod abbahagyni."
"Ennyi. Ez lesz mostantól a hivatalos definíció - szögezte le mosolyogva az énekes."
Éjfény (b-j): Takács Árpi énekes/gitáros, Szabó Dániel dobos, Greskó Károly basszer |
"Baszki, nem tudjuk - nevetett Árpi. - Zsigeri, odabaszós, dallamos, ösztönös, fasza."
"Beszaratós úthenger metalkombájn-aratás - gazdagította az amúgy sem szegény magyar nyelvet új szókapcsolattal Dani."
Az Alkonyzóna angol kiadása (Darkzone) után arra számítottam, hogy az új lemez már alapból angol nyelvű lesz, ehhez képest még mindig magyar szövegekkel dolgoztok.
"Itthon minek amerikaiul nyomatni? - kérdezett vissza a terebélyes rőzsével rendelkező frontember. - A lemezt felénekeltem angolul is, lesz külföldi történet is, ha minden összejön, de itthon nincs értelme. Meg aztán nem is tudok angolul szöveget írni, egy nagyon jó cimbink fordítja nekünk.
És milyen visszajelzések érkeztek a Darkzone-ra?
"Faszák. Azzal kerültünk be mindenhova, nyertünk egy csomó mindent, kvázi azzal ismertek meg minket.
Szóval a Motschar fajsúlyosabb számai angolul is meg fognak jelenni...
"Nem csak a fajsúlyosabbak, hanem az összes. Mindet felénekeltem angolul is. Legkésőbb januárban napvilágot lát az angol nyelvű anyag is. Van is érdeklődés, de poént nem lőnék le."
Szinte már hazajártok az AMP stúdióba. Milyen volt a stúdiózás?

"Elsőnek csak én mentem el, mivel általában a dob feljátszásával indul a történet - kezdte ecsetelni Dani. - Két nap alatt nyomtam fel a cuccot, egy tizenhárom- és egy hétórás részletben. Lábdobbőr-szakadástól kezdve minden volt, amit el tudsz képzelni. Aztán jöttek a többiek is, felnyomtunk mindent pikk-pakk. Semmi probléma nem volt. Persze utómunkálatok is voltak, amit kellett, kijavítottuk a felvételen, hogy minél jobb legyen. Kaptam egyébként visszajelzéseket is, hogy már-már Fear Factory-hez hasonló pontossággal sikerült felnyomni a témáimat, aminek nagyon örültem. Igazából a sör hatása teszi, szóval mindenkinek ajánlom, hogy fogyasszatok sört stúdiófelvételnél, ne sokat, ne is keveset, hanem azt a pont minimális mennyiséget, mert a sör pontosít. (nevet)"
Árpi, a lemezen csak ketten szerepeltek Danival. Ki játszotta fel a basszust és a szólókat?
"A bőgőt én hazudtam fel, a szólókért pedig egy jó barátom felelt, Ángyán Norbi Veszprémből. Én nem tudok úgy szólózni, nem is fogok megtanulni soha."
Az artwork-ről is beszéljünk, nekem nagyon tetszik. Úgy tudom, neked is benne van a kezed.
"A borítót és a bookletet én terveztem, de a fizikai megvalósítást egy régi osztálytársam, Kapócs Balázs követte el."
Időközben befutott az eddig máshol császkáló Károly is, mi sem volt hát természetesebb, mint hogy megkértem, mesélje el, hogy került az Éjfénybe.
"Jött egy telefon Árpitól, hogy jössz-e, én meg mondjam, hogy jövök - zuttyant le közénk a szavai okozta általános derültség közepette az Animid Effectben kettővel több húron bűvészkedő zenész. - Alapvetően persze gitáros vagyok, de volt pár hetem megtanulni a dalok bőgőtémáit. Mindig is vonzódtam ehhez a hangszerhez is, élvezem, szeretem csinálni, és nem okoz nehézséget az átállás."
Árpi, a lemezen csak ketten szerepeltek Danival. Ki játszotta fel a basszust és a szólókat?
"A bőgőt én hazudtam fel, a szólókért pedig egy jó barátom felelt, Ángyán Norbi Veszprémből. Én nem tudok úgy szólózni, nem is fogok megtanulni soha."
Éjfény |
"A borítót és a bookletet én terveztem, de a fizikai megvalósítást egy régi osztálytársam, Kapócs Balázs követte el."
Időközben befutott az eddig máshol császkáló Károly is, mi sem volt hát természetesebb, mint hogy megkértem, mesélje el, hogy került az Éjfénybe.
"Jött egy telefon Árpitól, hogy jössz-e, én meg mondjam, hogy jövök - zuttyant le közénk a szavai okozta általános derültség közepette az Animid Effectben kettővel több húron bűvészkedő zenész. - Alapvetően persze gitáros vagyok, de volt pár hetem megtanulni a dalok bőgőtémáit. Mindig is vonzódtam ehhez a hangszerhez is, élvezem, szeretem csinálni, és nem okoz nehézséget az átállás."
A Facebook-oldalatokon egy srác a Hammer megjelenésének napján már aziránt érdeklődött, letölthető lesz-e az anyag, merthogy nincs pénze megvenni az újságot. Így az Éjfény esetében még aktuálisabb a kérdés, amit minden interjúalanyomnak felteszek: van még jövője a CD-formátumnak?
"Mindenképpen, mert sokkal jobb minőségű, mint ez a letöltött digitális szirszar - foglalt állást Árpi. - Amint a kölykök erre rájönnek, és természetesen amint olcsóbb, megfizethetőbb lesz a CD, akkor megint mindenki azt fogja venni, mert egyszerűen jobb. Hangzásilag is, meg amúgy is. Ami pedig a letöltéseket illeti, Deezeren fenn is van már a lemez, de onnan nem lehet letölteni, csak meghallgatható az anyag. De nem tudom, hogy lesz a jövőben, ha kifut az újság, meglátjuk."

Előnyös volt a magazinmellékletes megjelenés, nem igaz?
"Felemás a dolog. Nyilván nagyon sok emberhez eljut, ezért is léptük meg ezt. Ugyanakkor az emberek másik felét nem is érdekli, hogy az újsághoz jár-e CD-melléklet avagy sem, és ez a fele-fele még egy erősen pozitív becslés volt. De szerintem ebben a csodaországban, jelen körülmények között ez egy igen jó lehetőség. Nem hiszem, hogy más úton el lehet érni ennyi embert.
"Másfél hete került fel az Eredendő klipje a youtube-ra, és már több mint ezerhétszázan látták, ami promóciós szempontból teljesen rendben van - fűzte tovább Árpi gondolatmenetét a raszta ütős. - Ha más videóinkkal hasonlítom össze, a Szent nézettsége például alig ment ezer fölé, pedig három éve raktuk fel. Szóval abszolút pozitívan látom ezt a Hammer-megjelenés dolgot, főleg hogy a Hammer TV-ben is szerepelt a klip, ott is elég sokan látták, és többnyire tetszett is a népeknek, szóval örülés van."
"Folyamatosan jönnek a pozitív visszajelzések, és még várhatóak is történések, de nem akarunk elkiabálni semmit. Majd ha aktuális lesz, sikítok - mondta sejtelmesen Árpi."

"Turnét tervezünk, de még nincs konkrétum. Kereskedelmi csatornákba is szeretnénk eljutni, néhány rádiós történet is kilátásban van, szóval megy a promóció ezerrel. Nyilván ilyen téren eddig eléggé szűkösek voltak a lehetőségek, de ez a mellékletes megjelenés itt is új kapukat nyithat meg. Ahol eddig voltunk, mindenhol tök jó visszajelzéseket kaptunk, szerettek minket, hívtak minket újra."
A ma estinél azért gondolom többen szoktak rátok kíváncsiak lenni élőben...
"Személyes tapasztalataim szerint ez úgy 85%-ban úgy szokott zajlani, hogy amint belecsapunk az első nótába, kíváncsian bejönnek az emberek a terembe, és összenéznek, hogy 'hé, ez mi, ez tök jó', és ott maradnak, mert tetszik nekik. Ez általában így van, de ma láttunk példát a maradék 15%-ra is. Valakinek tetszik a zenénk, valakinek nem, ez ilyen... Akinek tetszik a zenénk, annak örülünk, akinek nem, az majd megszereti - vigyorgott Dani."
Vicces turnés-koncertes sztorik?
"Volt egy miniturné a Cadaveresszel, Zalaegerszeg - Szombathely - Sopron útitervvel. Mi Árpival Győrből IC-vel, átszállással akartunk eljutni Zalaegerszegre, de mivel a kalauz nem ért el hozzánk Csornáig, sejtelmünk sem volt, hogy a vonatot ott szétkapcsolják, így a hűség városában kötöttünk ki - sztorizott a dobos, miközben a Motscharkentaurt (Árpit) az emlékektől igencsak rázta már a röhögés. - De még nem volt vége a bonyodalmaknak, a harmadik bulin, Sopronban, mikor már mindenki cseszett fáradt volt, Árpi sikeresen megeresztett a színpadról egy "Szevasz, Szombathely!" felkiáltást. A hangosító srác szólt vissza a pultból, hogy Sopronban vagyunk. Szegény Árpinak azóta vörös a feje emiatt." (nevet)
Srácok, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!
A srácok Facebook-oldala, weboldaluk, és az Eredendő klipje. A Motschar hivatalos lemezbemutató koncertje Budapesten, a Crazy Mama Music Pubban lesz december 28-án.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése