The Haunted - Unseen (2011, Century Media)

Bár szeretem a thrash metalt (az amerikai színteret talán jobban az európainál), a The Haunted és köztem eddig nem köttetett szoros barátság. A klipes nótákkal nagyjából tisztában voltam, de ebben ki is merült a dolog. Aztán a tavalyi Szigetes bulijuk, melyet totálisan másnaposan (meg kicsit még/már részegen is, de hát mi a faszomról szól a Sziget Fesztivál, mint hogy iszunk-hányunk-belefekszünk, nem?) tekintettem meg, egy csapásra felkeltette az érdeklődésemet, és közelebb merészkedtem. Peter Dolving énekes félelmetesen jól vezényelte le a bulit, a húrosok is jól kenték, a dobos pedig nagyot melózott az alapcájgon. Utólag utánanézve a setlist is kibaszott bivaly volt, vegyesen szemezgetve az új lemez és a régi klasszikusok közül. Ezek után persze óhatatlan volt a közelebbi ismerkedés az Unseennel. Hajtás után megtudod, mire jutottam.

A The Haunted megalakulásáról lehetetlen úgy beszélni, hogy nem említem meg a zseniális At The Gates-t, mely egy szinte tökéletes albumot (Slaughter Of The Soul) követően oszlott fel, talán a világhírnév kapujában. Abból az anyagból aztán kultikus mű lett, de a tagok a feloszlás után is felszínen maradtak. Az énekes Tompa Lindberg többek közt a Nightrage-ben és a Disfearben is érdekelt volt, a Björler-tesók (a szólógitáros Anders, valamint a basszer Jonas) Adrian Erlandsson dobossal együtt pedig igent mondtak Patrik Jensen hívására, és négyen létrehozták a thrash metalban utazó The Haunted zenekart. Énekesnek bevették a punkos közegből jött Peter Dolvingot, de ő a remek self-titled debüt után ki is szállt, átadva helyét az elődjénél durvábban, ám totálisan dallammentesen vokalizáló Marco Arónak, akivel két albumot készítettek el a srácok (közben egy időre elvesztették Anders Björlert is), bár ezek szerintem gyengébbek lettek a debütnél. Meglátásom szerint egész egyszerűen ennek a zenekarnak Dolvingra volt szüksége, aki 2003-ban vissza is tért, hogy a rEVOLVErrel szakítsa le az arcokat. Az ezután következő The Dead Eye és Versus korongok sem lettek gyengék, mint ahogy az Unseen sem, innen viszont valami picit hiányzik.

Dolving egy interjú során a maga sajátos stílusában epikusnak, groove-osnak és táncolhatónak nevezte a lemezt, amelyet 2010 őszén rögzítettek Dániában, Tue Madsen csúcsproducerrel (halld még Mnemic, Ektomorf, Born From Pain, Cataract stb.), aki a The Dead Eye óta mellettük van, szóval a harmadik lemeze a csapattal. Egyébként a felállás Dolving visszatérte óta változatlan, Erlandsson már az első album után elhagyta a csapatot, őt Per Möller Jensen váltotta, aki azóta is megbízhatóan, emellett technikásan kalapál a nem ritkán tört ütemekre.

Rögtön bekezdenek a srácok a Never Betterrel, már a 25. másodpercben a refrénnél tartanak. Kicsit meg is lepődtem, bár sosem voltak a közérthető fogalmazás ellenségei, de ezt már én is túlzásnak tartottam. Végül aggodalomra semmi ok nincs, a legtöbb szám 3-4 perc körül marad, tehát túlzásokba sehol nem estek. A hosszú hajat és szakállat növesztő kvázi behippisedő Dolving a tiszta hangját talán minden eddiginél többet használva roppant emlékezetes dallamokat pakol az alapokra, példa lehet erre a felvezető No Ghost, de még inkább a Motionless, amely akár az anyag überslágere is lehet - jelzem, a lemezen előtte helyet foglaló, két-perc-sincs Disappear is óriási track, énekileg is, de főként a Per Möller Jensen által megbolondított verzetéma az oka, amiért nem bírom kiverni a fejemből.

A címadó sem vesz vissza a dallamokból, hasonlóan a The Skullhoz, melynek első perce akusztikus, aztán viszont beindul a Haunted-thrash, Jensen iszonyat feszes, húzós dobolásával. A refrén dallamossága elsőre nagyon meglepett, de attól még odavág. Az ezt követő Ocean Park egy teljes egészében akusztikus, negyven másodperces átkötő, és így a Skullal együtt azt mondhatnám, leülteti a lemezt, de egyrészt erről szó sincs, másrészt meg a The City-ben ismét helyrebillen a mérleg nyelve, bár a lemez végén picit túl sok a középtempós, laza dal, és a záró Done-ban sincsen meg feltétlenül az a késztetés, hogy újra akarjam hallgatni az amúgy negyvenperces, tehát pont a megfelelő hosszúsággal bíró albumot.

Igazából az Unseen úgy a kilencedik dalig egy erős Haunted-lemez, és van is rajta pár olyan óriási dal, melyek hosszú távon is a koncertprogramjuk részévé válhatnak, de sajnos a lemez végén már nem tart ki a lendület, és Dolving dallamai sem olyan ütősek, mint korábban. Apropó, Dolving - az öreg harcos idén február 29-én másodszor is kiszállt a bandából, ami főképp az ezen a lemezen nyújtott teljesítménye alapján tűnik komoly veszteségnek... Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz az utódlással, és hogy mihez fog kezdeni Dolving, illetve a srácok Dolving nélkül. Az Unseen mindenesetre összességében egy erős Haunted korong.

8

Tracklist:

1. Never Better
2. No Ghost
3. Catch 22
4. Disappear
5. Motionless
6. Unseen
7. The Skull
8. Ocean Park
9. The City
10. Them
11. All Ends Well
12. Done