Nevermore - The Politics Of Ecstasy (1996, Century Media)

BB

Indult pár hónapja egy cikksorozat a Carbonon, mely a Nevermore megalakulásáról, és korai éveiről szólt. Az alapötletet az adta, hogy a többség számára a NVRMR-sztori a Dreaming Neon Black albummal kezdődött, és nem ritkán még a rajongóknak sincs fogalmuk arról, hogy a '99-es lemez előtt Loomis-ék milyen hangzóanyagokat adtak ki a kezeik közül. Lili már megemlékezett a debütről és az In Memory EP-ről, én pedig folytatom a sort a kettes sorszámú Nevermore-albummal, mely egyébként a komplett diszkográfiából a személyes kedvencemnek számít.

Interjú: Ad Astra

BB

Egyfajta Ad Astra-hétvégének is beillik ez a mostani (dögmeleg) víkend, a lemezkritika mellett ugyanis interjú is készült a csapattal. Erdélyi Péter énekes/gitárossal természetesen körüljártuk a vadiúj Open Wide album készítésének körülményeit, de többek között arról is szó esett, hogy mennyi esélye van egy ilyen agyas muzsikának a közönségnél.

Ad Astra - Open Wide (2012, Ad Astra)

BB

Az Ad Astrát én személy szerint nagyon régóta az egyik legelőremutatóbb magyar zenekarnak tartom, mégis szinte el vannak veszve az undergroundban, alig ismerik őket páran - és amikor azt mondom, páran, akkor sokkal-sokkal kisebb számot képzelj el, mint amennyi akkor lenne, ha egy normális országban élnénk, és az igényes rockmuzsikára lenne vevő a magyar nép... A srácok nemrégiben hozták ki szerzőiben új lemezüket, mely az Open Wide címet kapta, és a négy évvel ezelőtt megjelenő debüthöz képest óriási előrelépésnek tartom.

Godsmack - Live And Inspired (2012, Universal)

Mindig is tiszteltem a zenei polihisztorokat, multihangszeres varázslókat. A kedvencem közülük Dan Swanö (Edge of Sanity, Nightingale) és Peter Tägtgren (Hypocrisy), de említhetném Devin Townsendet, Insahn-t (Emperor), vagy akár Rich Hinkset (Aeon Zen) is - ők mindannyian képesek volnának akár egyedül is felvenni egy lemezt, mivel majdnem minden hangszerhez konyítanak valamelyest. Sully Erna is egy ilyen sokoldalú zenész, bandája, a Godsmack pedig az új évezred egyik legnagyobb sikercsapata Amerikában. Májusban kijött első koncertlemezük (élő anyagot 2004 óta nem jelentettek meg, igaz, előtte négy év alatt három DVD is napvilágott látott) egy csapásra utat talált a szívemhez (előtte is bírtam őket, részint azért is, mert először ők vitték turnéra az Adrenaline Mobot, hehe), így hát, gondoltam, bemutatom nektek is.

Kreator - Phantom Antichrist (2012, Nuclear Blast)

A három évvel ezelőtti, zseniális Hordes of Chaos album utódján már jó ideje dolgoztak Mille Petrozzáék, és közben kiadót is váltottak - az SPV-től átigazoltak az egyik legnagyobb független metalkiadóhoz, a Nuclear Blasthez. Így már náluk jött ki június legelején a Phantom Antichrist, ami egyszerűen megfogalmazva egy baszott jó germán thrashlemez lett. A tovább gombra kattintva részletezem a véleményem.

Edge Of Sanity - The Spectral Sorrows (1993, Black Mark)

BB

A death metal színtér egyik legfontosabb bandájának számít a szememben a svéd Edge Of Sanity. Crimson című lemezükről már írtam korábban a Rockvilágon (egyik első cikkem volt), de a szóban forgó mű sem kevésbé jelentős. Zenetöri rovatunk keretein belül Dan Swanö csapatának harmadik anyagával foglalkozunk.

Sabaton - Carolus Rex (2012, Nuclear Blast)

Baucsek Rajmund

2012 május vége fontos dátumnak számított az idei zenei megjelenések terén. Megjelent (több kiadásban) a messzi észak egyik legnagyobb metal egyénisége, a Sabaton új albuma, a Carolus Rex. A svéd csapat manapság az egyik legismertebb, legtöbbet koncertező banda, népszerűségük elsősorban a zenei teljesítmény és az egyedinek számító történelmi témájú zenéinek köszönhető. Új sorlemezük azonban új dimenziót jelent munkásságukban.