Interjú: Die Before Breakfast

BB

Alig pár hónapja találkoztam először a Die Before Breakfast zenekarral, egy Roxxy-s klubbuli keretében (írtam is a koncertről), és már akkor beszéltünk róla, hogy ebből előbb-utóbb interjú lesz. Hát, lett is. A dolog apropója, hogy nemrégiben kijött a srácok első EP-je, Our Final Standing címmel. Ennek kapcsán koccantam a srácokkal a Roxxy-ban, és Dominikék nem is voltak restek, készségesen válaszoltak kérdéseimre. Bár a csapat teljes tagsággal felvonult, legtöbb alkalommal az énekes Dominik, a bőgős Krisztián, és a dobos Martin vállalkozott a válaszadásra.

Scage, The Grenma, Our Youth - Tatabánya, Roxxy Music Café, 2012. 10. 27.

BB

A Scage már hagyományosan az őszi Roxxy-s buliján ünnepli szülinapját - hagyományosan a Grenmával. Nagy bulinak ígérkezett az esti, mi sem természetesebb hát, minthogy a Carbon stábja (ez most csak személyemet jelenti, Niki hamarabb lelépett) is csekkolta a partit. Mivel Bözsiék szokásosan irgalmatlan koncerteket szoktak adni, és a lemezről lemezre egyre jobbá váló Grenmát se láttam még élőben, nem volt kérdéses, hogy ott a helyem.

Accept - Stalingrad (2012, Nuclear Blast)

Baucsek Rajmund

2012 egyik legszimpatikusabb albumát adta ki áprilisban a német Accept zenekar Stalingrad címmel. A banda története évtizedekre nyúlik vissza, több korszakuk volt, ( itt kell rögtön bevallanom, hogy az életmű töredékét ismerem, de mindig tudtam, hogy létezik ez a klasszikus heavy metal zenét játszó német banda és legendás énekese Udo Dirkschneider volt a múltban). Újkori időszakukról (2009, az új énekes Mark Tornillo érkezése) több az ismeretem, főleg a 2010-ben megjelent és nagy sikert arató Bloody Nations című LP óta.

Evil Masquerade - Pentagram (2012, Dark Minstrel Music)

BB

Na most az van, ami Polgár Jenővel jó pár éve... Kizárt dolog, mer' nem tudom... Adott ugyanis egy lemez, ami valami fertelmesen jó, és már hónapok óta bizonyos rendszerességgel visszatér a lejátszómba. Ugyanakkor a lemezt elkészítő csapat nulla, azaz nulla eredetiséggel bír. A legrosszabb mégis az, hogy gőzöm sincs, hogyan bukkantam rá a lemezre. Valószínűleg a myspace-t túrva, merthogy szoktam ilyet is - szeretek vadászni a fiatal és tehetséges bandákra. Ez a banda ugyanakkor minden, csak nem fiatal... Itt ugyanis régi, kipróbált veteránok készítettek el egy olyan lemezt, amire nagy valószínűséggel 2012 egyik kiemelkedő progresszív rock alkotásaként fog a szakma néhány év múlva visszaemlékezni.

P.O.D. - Murdered Love (2012, Razor&Tie)

BB

A Testament anyagához hasonlóan a szóban forgó sem egy vadifriss lemez, ez is júliusban jött ki. A nu metal-hullámmal feltűnő P.O.D. is azon csapatok sorát gyarapítja - és ezt előszeretettel mondom el az illető bandákról -, akik jóval azelőtt alakultak, mielőtt az őket felszínre dobó zenei trend a tetőfokára hágott volna. Ugyanis 1992-ben álltak össze, épp abban az évben, melyben a Nevermind áttörése nyomán (igaz, hogy a lemez 91-ben jött ki, hatásai mégis inkább a következő évtől érződtek nagyon) a fémzene végérvényesen elvesztette uralkodó pozícióját az alternatív és grunge zenékkel szemben. Az ezredforduló táján óriási sikereket elért csapat új lemeze sajnos méltatlan a zenekar múltjához.

Mnemic - Mnemesis (2012, Nuclear Blast)

BB

A dán Mnemic a másodvonalas bandák iskolapéldája. Jó, amit csinálnak, de valahogy mégsem annyira jó, hogy betörjenek a fősodorba. Magam 2008-ban találkoztam velük először, amikor Prágában az azóta is álomszerűnek tűnő Metallica-Machine Head közös koncerten nyithattak. Akkor nagyon tetszettek, így aztán írtam is a két évvel későbbi Sons Of The System lemezről, még a Rockvilágon. Most pedig itt az új mű, a Mnemesis. Ami többek közt azért tarthat számot érdekességre, mert a csapat három-ötöde 2011 végén lecserélődött...

Testament - Dark Roots Of Earth (2012, Nuclear Blast)

BB

Rohamléptekben készült el a kaliforniai Testament új lemeze - legalábbis, ha figyelembe vesszük, hogy az 1999-es The Gathering és a 2008-as, kvázi visszatérő Formation Of Damnation albumok között még kilenc, viszont a Formation és a friss anyag között mindössze négy év telt el. Chuck Billy-ék lemezét lélegzet-visszafojtva várta a metal mezőny, és nem is okoztak csalódást a legendás thrasherek. Az év egyik legfontosabb anyaga született meg a nyáron, ha szereted a gitárgazdag, intenzív, hatalmas dallamokkal átitatott fémzenét, akkor bátran továbbolvashatsz, mert kizárt, hogy mellélőj a lemezzel!

Gojira - L'Enfant Sauvage (2012, Roadrunner)

BB

Franciaország nem egy metal centrum, ezt az elején le kell már szögezni. Ritka a jó francia csapat, a Scarve-on (a Soilwork-dobos Dirk Verbeuren eredeti csapatán) kívül nem is tudnék talán mondani egyet sem. Illetve nem is tudtam volna a úgy durván 2006-ig. Akkor ismerkedtem meg ugyanis a Gojira első, szélesebb körben terjesztett lemezével, a From Mars To Sirius-szal. Iszonyatos módon beütött, és azóta fokozott figyelemmel követem nyomon őket. Az új lemezük már a nyáron kijött, de nem akartam elkapkodni a kritikát - folyamatosan hallgattam az anyagot, hagytam érni magamban, volt, hogy nem vettem elő hetekig, és utána kaptam elő, hogy vajon úgy is tetszik-e, és igazából még mindig 2012 egyik kiugró teljesítményének tartom. Ugyanakkor ez nem az a lemez, amiről beszélni/írni kell, ezt meg kell hallgatni, ezt magadba kell szippantani, és a zene meghálálja.

Dalriada - Napisten hava (2012, Nail/Hammer)

Baucsek Rajmund

2012. szeptember 29-én a beszámolók szerint nagy sikerrel lezajlott hazai és nemzetközi folk-fesztivál során lehetett hozzájutni a népszerű, Sopronból indult magyar folk metal együttes, a Dalriada friss lemezéhez. Sajnos a koncertre nem sikerült eljutnom, de a lemez október első napján egy póló társaságában a kezemben landolt. Az új anyag címe már hagyományosan egy hónapnév - a friss lemez a Napisten hava címet kapta a keresztségben.