Cradle Of Filth - The Manticore And Other Horrors (2012, Peaceville/Nuclear Blast)

Kósi Zsolt

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk a múltba révedni. Legalábbis ezt állítják a kis hazánkban élő okosok, meg persze azt, hogy nem szabad hátra tekinteni, csak előre. Magyar metalosként, rockerként, stb. viszont kötelességünk visszarévedni azokba az időkbe, amikor kedvenc együtteseink az első lépéseiket tették a zenei világban. Innen van ugyanis összehasonlítási alapunk ahhoz, hogy tudjuk, hova is fejlődött a banda, esetleg több évtizede egy helyben toporog, vagy egyszerűen csak ellaposodott. A Cradle of Filth gyakorlatilag mindhárom kategóriába beleillik, hiszen az őskortól számítva töretlenül fejlődtek abba az állapotba, amelyben jelenleg már több éve teng-lengenek, és már-már klisészerűen hozzák a kötelezőt is. Nincs ez másként az új albummal sem, a The Manticore and Other Horrors egy jó kis zakatolós extrém metal lemez lett, de ennél - sajnos - nem több.

Pedig Dani Filth bandája eleinte többre volt ítélve ebben a stílusban. A The Principle of Evil Made Flesh és a zsenialitás csúcspontját előrejelző Dusk and Her Embrace után jött ki minden idők – szerintem – legjobb CoF lemeze, a Cruelty and The Beast. Ha meg kellene neveznem 3 olyan albumot, amely zeneileg az elejétől a végéig csúcs, ez biztos benne lenne. Emiatt is volt elsőre furcsa az ezt követő Midian, amely néhány momentumában még megközelítette a remekművet, de már fel lehetett fedezni bizonyos jeleket, hogy ó-ó fiúk, ezt ne erőltessétek. Aztán a Damnation And A Day-en tovább csökkent a színvonal, bár még itt is volt néhány jól eltalált eposz (Better to Reign in Hell, Babalon AD, Hurt and Virtue), és következett a mélypont, a Nymphetamine (a címadó üt, a többiről inkább hallgatok). Számomra ezzel a 2004-es lemezzel lezárult a Cradle iránti elkötelezett szeretet. Azóta jobbára mint érdeklődő követem a zenekar életét és albumait, amiket azért egyszer lepörgettem a lejátszóban, de semmi több. Mondhatni, kihűlt a kapcsolatunk.

Cradle of Filth (b-j): Martin "Marthus" Škaroupka dobos, Dani Filth
énekes, Paul Allender gitáros - külön képeken: Daniel James
Firth basszer és Caroline Campbell billentyűs

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lettek volna az utóbbi időkben élvezhető Cradle of Filth albumok, vagy számok, de egy-egy album után inkább csak utóbbiak maradtak meg az ember emlékezetében. Ilyen a The Death of Love is még a 2008-as Godspeed… lemezről, ami azért számomra azt jelezte, van még spiritusz a bandában, csak szökőévenként jön elő. Ilyen előjelek után nem is volt meglepő, hogy annyira azért nem nagy lelkesedéssel, de töretlen érdeklődéssel kezdtem a Manticore hallgatásába – szökőév lévén.

Aki ismeri a Cradle-t, az tudja, hogy számukra nincs kimeríthetetlen téma a horroron belül, gyakorlatilag ők a gót/extrém metál HIM-je. Csak míg Ville Valóék a szerelemről írnak mindig újdonságokat 666-milliomodszor, addig Dani Filth-ék szörnyekről, vámpírokról regélnek szívesen. A már megszokott teátrális nyitány után a The Abhorrent csap az ember arcába, a régi szép Danire jellemző sikollyal, végig a régi vonalas Cradle-t követve. Hiba nincs benne, ahogy a For Your Vulgar Delectation című folytatásban sincs, és az azt követő Illictus-ban sem lenne, ha szegény Dani hangja nem váltana kissé finomabbra. Érezni rajta, hogy a korai évek nagy hörgései, visításai alaposan megdolgozták a hangszálait, ezen a lemezen pedig az első számban már el is lőtte a muníciót. Amit a lemez következő szakaszában produkál, az inkább hasonlít egy törött szárnyú holló keserédes károgására, mint a régi, megszokott Dani-féle visításra. Kár érte…

A meglehetősen egysíkú címadó Manticore után jön a slágergyanús Frost on Her Pillow, amelyhez már klip is készült. Nem tipikusan extrém, sokkal inkább gótos beütésű nóta ez, és még azon gót rockereknek is bejöhet, akik a lágyabb, de zakatolós muzsikát kedvelik. Az ezt követő Huge Onyx Wings Behind Despair, valamint a Pallid Reflection című számokat igazi lemeztölteléknek érzem, energia van, de sokat hallgatva egysíkúság-érzést keltőek, míg a Siding with The Titans jól összerakott dal, csupán ekkorra a lemezen már annyira elmúlik az eleinte kezdődő varázs, hogy idővel ez is közepessé degradálódik. Ezzel szemben az album egyik kellemes meglepetése a Succumb to This című energiabomba, amelyet a zseniális női ének, valamint a régi Cradle-re jellemző dallamos betétek emelnek a lemez jobb dalai közé.

Mindent összevetve a Cradle of Filth sorozatban 10. stúdióalbuma valamelyest kiemelkedik az elmúlt 8 év CoF lemezei közül. Rajongóknak kötelező, de mivel sajnos a sok pozitív momentum mellett azért jut bőven a feledhető pillanatokból, ezért erre csak egy erős hetest lehet adni.

7

Tracklist

1. The Unveiling of O.
2. The Abhorrent
3. For Your Vulgar Delectation
4. Illicitus
5. Manticore
6. Frost On Her Pillow
7. Huge Onyx Wings Behind Despair
8. Pallid Reflection
9. Siding With The Titans
10. Succumb To This
11. Sinfonia