Machine Head - Machine F**king Head Live (2012, Roadrunner)

BB

Épp a legjobban ütemezte az oaklandi Machine Head új koncertlemeze kiadását - bár ezt előre természetesen nem tudhatták, hiszen az anyag november 13-i megjelenési dátuma már régen ismert volt. Mivel azonban Robb Flynn sürgős lágyéksérvműtétje miatt néhány hetet a színpadtól távol kell tölteniük Duce-éknak, remek alkalom kínálkozik a rajongóknak, hogy még ennyi időt se kelljen kibírniuk kedvenceik nélkül. Természetesen, mivel egyik kedvenc zenekaromról van szó, én is mielőbbi gyógyulást kívánok a csapatkapitánynak, de addig is, míg Flynn visszatérhet, górcső alá veszem a találó címet kapott koncertstuffot.

Machine Head (b-j): Dave McClain dobos, Adam Duce
basszusgitáros, Robb Flynn énekes/gitáros, Phil Demmel gitáros

A tavalyi Unto The Locust album igazán pazarul sikerült (bár nálam a Blackening-gel nem ér fel), és ha ezt is három éven át fogják turnéztatni, mint a Fekete lemezt, akkor 2015 előtt nem számíthat tőlük a jónép új stúdiólemezre. De koncerten is hengerelnek a faszik, minden bulijuk katartikus élmény - és ezt volt szerencsém személyesen is átélni 2008-ban, Prágában (az, hogy utánuk a Metallica következett, akik még a Gépfejnél is nagyobb kedvenceimnek számítanak, csak a betetőzése volt annak a csodás napnak, ha vulgárisan akarok fogalmazni, négy órányi folyamatos zsebhokizás jutott nekem osztályrészül a Slavia-stadionban).

Hogy ne csak személyes élményekre alapuljon e recenzió, elárulom, hogy az idén húszéves csapatnak ez mindössze a harmadik élő kiadványa a 2003-as Hellalive koncertlemez (a sokat szapult Supercharger album turnéjának nyitó kanyarján rögzítették Angliában, és szerintem maga a tömény zsenialitás), valamint a 2005-ös Elegies DVD (Through The Ashes Of Empires-turné) után. Nem viszik tehát túlzásba a live-anyagokat, pedig mondom, élőben hengerelnek - és ha már itt tartunk, meglepő, hogy a Blackening-turnéról nem hagytak kordokumentumot.

Machine Head - Robb Flynn, Dave McClain

Ha a dalokat nézem, egyfelől dicséretes, hogy az új album majdnem egésze itt van (egyedül a Pearls Before The Swine maradt le), másfelől egy jókora fekete pontot is kénytelen vagyok bevésni, hiszen kizárólag a tuti slágereiket erőltetik, pedig a dupla CD-n igazán elfért volna valami csemege is (pl. az idei nyári fesztiválok némelyikén előkapott A Thousand Lies, mely a személyes kedvencemnek számít a diszkográfiájukból, de egy régóta hanyagolt From This Day-nek vagy egy Crashing Around You-nak is örültem volna), mondjuk az Old helyett. De a Blackeningről is csak három túlélő dal maradt, a Through The Ashesről meg egyenesen csak az Imperium. E nóta kapcsán kell kifejtenem ugyanakkor, miért tartom a Machine Head-et az egyik legemberibb zenekarnak: minthogy több koncertet rögzítettek a lemezhez (bár a gerincet túra manchesteri állomása adja), simán megtehették volna, hogy keresnek egy olyan felvételt, ahol McClain nem ejti el a dobverőt az első verzében. Mégis ezt a verziót választották - nem akarják elhitetni a hallgatóval, hogy ők sosem hibáznak, épp ellenkezőleg, felvállalják az apróbb bakikat, és pont ettől ilyen szerethető ez a csapat. Viszont így sincs ok panaszra, hiszen minden lemezükről játszanak, és olyan dalokkal, mint a The Blood, The Sweat, The Tears, az Aesthetics Of Hate, a Bulldozer, a Ten Ton Hammer, vagy a zárásként elővezetett Halo/Davidian páros, nyilván nem lehet hibázni.

Annak egyébként, hogy miért nem egyetlen bulit rögzítettek, ésszerű magyarázatát adta a Főnök:

Machine Head - Robb Flynn

"A rajongóink olyan zseniálisan nyomultak a turné ezen szakaszában, hogy kénytelenek voltunk rögzíteni a bulikat, főleg, mivel a technika ezt már könnyedén lehetővé teszi. Nekünk semmi más dolgunk nem volt, mint kiválasztani azokat az estéket, amikor a közönséggel együtt mi is a legjobb formánkat hoztuk. Így már könnyű volt összerakni egy közel kétórás dupla élő lemezt, ami, amellett, hogy garantáltan szét fog rúgni néhány segget, nagyon jól összefogja az eddigi munkásságunkat."

A fanok tényleg hatalmas elánnal aprítanak, nem egyszer túlüvöltik Robbot is. A hangzásra sem lehet panasz, vérprofi, mint a MH-koncerteken általában, és az apróbb mellényúlásoktól eltekintve, melyekre fentebb kitértem, a zenekar is pazar formában van. Érdemes egyébként a bónusz EP-t is beszerezni, melyen három, már korábban elpöttyintett feldolgozás mellett három Locust-albumos dal demóváltozata szerepel. Machine Head-rajongóknak különösen ajánlott, de az is bátran beszerezheti, aki pusztán egy minőségi metalanyagra szeretne döngetni.

Tracklist

1. I Am Hell (Sinata In C#)
2. Be Still And Know
3. Imperium
4. Beautiful Mourning
5. The Blood, The Sweat, The Tears
6. Locust
7. This Is The End
8. Aethetics Of Hate
9. Old
10. Darkness Within
11. Bulldozer
12. Ten Ton Hammer
13. Who We Are
14. Halo
15. Davidian