2013. január 17., csütörtök

Vesztegzár - Beteg világ (2012, Vesztegzár)

BB

A második KickAssMetalNight Fesztiválon találkoztam először a komáromi Vesztegzár zenéjével, bár a nevük ismerős volt korábbról. Azon a koncerten igen jó formában voltak, és szikár, megalkuvást nem tűrő thrashmuzsikájuk is mély hatást tett rám, így hát nem is volt kétséges, hogy szorosabb ismeretséget kell kötnöm a csapat zenéjével. Végül aztán a december 28-i hivatalos lemezmegjelenés után két nappal, a TAZ-Mánia Fesztiválon kaparinthattam meg a CD-t, és ugyanekkor nyílt alkalmam beszélgetni egy kicsit a srácokkal. Ennek eredményét nemsokára elolvashatjátok, előbb azonban a Beteg világgal foglalkoznék.

Igényes borító alatt rejtőzik a kilencszámos (plusz intró) debütalbum. A nóták zömét ismertem már koncertről, de mégiscsak a lemezverzió az igazi, ha épp egy bandával ismerkedsz. Nos, alapvetően thrash metalról beszélünk, de ez nem az a folyamatosan szögelő, monotonon gyaluló fajta. Sokadik hallgatásra is a Lamb of God ugrik be legerősebb párhuzamként a Vesztegzárral kapcsolatban, leginkább a durva ének és a nemritkán fifikásan megcsavart riffek kapcsán is - hasonlóan fogós gitártémákat a Morton-Adler duó szokott előhúzni a tarsolyból, de az izgalmas kiállások is többhelyütt a richmondi ötöst idézik. A Slayer neve is megkerülhetetlen természetesen (főleg egyes gitárszólóknál), és mivel korábban a tagság egy része Sepultura-feldolgozásokat is játszott, nyilván a brazil alapcsapat munkássága is rajtahagyta nyomait a dalokon.

Vesztegzár (b-j): Dankó Balázs gitáros,  Fodor Ákos gitáros, Herczeg Bálint énekes, Monostori Ádám dobos,  Akács Gergely basszer
A soproni MD Stúdióban, Smicinél rögzített cucc hangzásképének legnagyobb erőssége, hogy a bőgő sem veszett el a gitárok mögött - sok zenekar véti el a basszusgitár keverési arányait, itt viszont igényes cuccon hallgatva rendesen megdobja az album okozta élményt a minőségi basszusjáték. Akács Gergely basszuskiállásait külön öröm hallani, üdítő változatosságként hatnak témái a rifforgiában. 

Másik Lehel hidegrázós intróját követően, egy bajnok Monostori Ádám-lepörgetéssel indul be az első zúzda, a lemez leghosszabbja, a Szemet szemért. Azonnal maximálisra pörgetik a tempót a fiúk, szinte látom magam előtt Herczeg Bálintot, amint vérben forgó szemekkel hörgi fel a dal vajmi kevés optimizmust sugalló, ugyanakkor nagyon frappáns sorait. Nagyon finom az imént már említett basszuskiállások egyike, és a Dankó Balázs-Fodor Ákos páros gitármunkája is igényes (utóbbi úriember egyébként a szövegek felelőse is).

A címadóban inkább a Slayer-párhuzam erős, majd jön az Idegösszeroppanás, koncertekről már jól ismert, nyaktörő riffjeivel. Monesz dobmunkája, főleg kétlábgéptechnikája figyelemreméltó, és igencsak tetszik, hogy néhány helyen a tuka-tuka-témák helyett inkább visszaveszi a tempót - nagy húzást ad vele a zenének. A Hazugságok gyűrűjében nyitótémája is el lett találva, bár egy kicsit tovább lehetett volna bontogatni. Lehet, úgy érezték a srácok, hogy megtörnék vele a lemez dinamikáját. Fejrázós refrénje méltán teszi koncertfavorittá.

Vesztegzár
Az A szabadság ára egy egyenesebb vonalú thrash darab, tetszik a kivégzésre kísért fogoly lelkivilágát boncolgató szöveg is. Dallamos szólója egy picit Andreas Kissert idézte számomra. A lemezt felvezető, stúdióklippel megtámogatott Gyűlölet és harag az album egyik legfogósabb szerzeménye, már a koncertbeszámolóban is megemlített dobintróval. A Szilánkokra hullva kicsit System Of A Down-osan kezdődik, de a dal többi részének nyilván nincsen köze Malakianékhoz. Az Idő fogságában című szerzeményben egy vendég is szerepel, Smici, markáns, azonnal felismerhető hangja színfolt a lemezen. A záró Romlás szélén pedig egy újabb jó kis pörgős thrash-támadás.

A nyilvánvaló hatások ellenére egy kerek lemez lett a Beteg világ. Nagyon nagy pozitívumnak tartom, hogy nem csupán csépelni akarnak a srácok, hanem az izgalmas kiállásokra és a basszusgitárra is hangsúlyt fektettek. Pont megfelelő hosszúságú is a stuff, szűk negyven perc pont optimális egy extrém metal albumnak. Ígéretes bemutatkozás!

7

Tracklist
  1. Intro
  2. Szemet szemért
  3. Beteg világ
  4. Idegösszeroppanás
  5. Hazugságok gyűrűjében
  6. A szabadság ára 
  7. Gyűlölet és harag
  8. Szilánkokra hullva
  9. Az Idő fogságában
  10. Romlás szélén
Az interjúban további részleteket is megtudhattok a csapatról. Aki pedig a Facebookon szeretne kutakodni, itt teheti meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése