Hatebreed - The Divinity Of Purpose (2013, Nuclear Blast)

Kósi Zsolt

Alig kezdődött meg az új év, máris izmos albumokkal támad a keményebb zene a hallgatókra - minden irányból. A hardcore-vonal jeles képviselője - gyakorlatilag koronázatlan királya - az amerikai Hatebreed, amely már 1994 óta ontja a világra a kőkemény, odamondogatós zúzdát, hozzáteszem, mesteri szinten. Legutóbb négy éve hallattak magukról, az akkor megjelenő Hatebreed című lemezük azonban a kísérletezős mivolta miatt felemás érzéseket hagyott a rajongókban, köztük bennem is. Tetszett, jó volt, de valahogy hiányzott belőle az az érzés, ami az új albumot, a The Divinity of Purpose-t viszont teljes egészében körbelengi.

Mi is lenne ez? Hogy is lehetne jellemezni az új albumot? Sokat agyaltam ezen a napokban, de még így is nehéz körülírni, hiszen mindenkinél más jelentéssel bír az ilyesfajta muzsika. Azért teszek egy próbát, szigorúan a saját szemszögemből nézve. A netre ugyebár korábban kikerült a lemezt nyitó Put It To The Torch című nóta, amely a maga 2 percében olyan indulatot gerjeszt szerintem bárkiben, mintha egy csatában odaadnák neked a sereged, országod zászlaját, hogy vidd, törd meg az ellenséget, rombolj, maradj talpon, küzdj, ha elbuksz, állj fel és menj tovább, mert ez a kötelességed. Nos, ha ezt a képet magunk előtt látjuk, akkor próbáljuk meg elképzelni ezt még tizenkétszer. Bizony, ilyen az új Hatebreed-lemez.

Hatebreed (b-j): Chris Beattie basszer, Matt Byrne dobos,
Jamey Jasta énekes, Frank Novinec gitáros, Wayne Lozinak gitáros

Azt már gyorsan az elején szögezzük le, hogy több neves, metallal, rockzenével foglakozó honlap, kritikákat közlő website meg még ki tudja kik, mik nagyon el tudják vinni az embert az erdőbe akkor, ha a stílus-behatárolásról van szó. A Hatebreeddel kapcsolatban is olvastam már mindent, metalcore, mathcore(!), de ezek szerintem abszurd butaságok. Hogy miért? Mert ez vegytiszta HARDCORE, így csupa nagybetűvel kérem szépen. Stílusában Agnostic Front, Pro-Pain, Terror, stb. Nem más. Nem több, nem kevesebb.

A már említett Put It To The Torch nyitja tehát a 38 perc játékidőt felölelő albumot, kellő energiával, hatalmas lendülettel, zakatolós refrénnel. Az ezt követő Honor Neves Dies, a lemez egyik (ha nem a legjobb) dala, a sok igazságot tartalmazó „Sometimes staying for what you belive means standing alone!” (azaz ha néha kiállsz amellett, amiben hiszel, az azt jelenti, hogy egyedül vagy) sorral indul, amiből nem nehéz leszűrni, miről is szól. Kitartás, tisztelet, becsület, bajtársiasság, vagyis olyan emberi értékek, amelyek mellett egy ilyen világban le kell tenni a voksunkat, különben felemészt a rendszer. A dal mondanivalója mellett a zene tényleg csak holmi aláfestés. Nem akarok részletekig belemenni, és a szövegeket elemezni, elég, ha csak a számcímekre pillantunk (Own Your World, Before The Fight Ends You, Nothing Scars Me), és máris tudjuk, hogy az előbb említett témák rendre előjönnek, ami nem meglepő azoknak, akik ismerték a Hatebreed eddigi munkásságát.

Szélvészgyors zúzdából, király, igazi tökös szólóból kapunk az arcunkba bőven, ennek legszebb megnyilvánulásait a The Language illetve a Boundless (Time To Murder It) című szerzeményekben tapasztalhatjuk, utóbbiban ráadásul a dallamok is nagyon a helyükön vannak. Kiemelném még a címadó dalt, a The Divinity Of Purpose-t, aminek nem csak a szövege, de refrénje is igencsak jóra sikeredett. 

Hatebreed

Ez persze nem jelenti azt, hogy a nem említett nóták gyengék lennének, csupán nem érdemes őket külön-külön kiemelni, mivel nagyon is rendben vannak, megállják a helyüket az esetleges húzószámok között. Persze ez felveti annak a problémáját, hogy aki nem szereti az ilyen jellegű muzsikákat, de szívesen próbálkozna a lemezzel, egy idő után egysíkúnak érzi a hallottakat. Vélhetően a Hatebreed sem tud megfelelni mindenki igényének (nem is ez a cél szerintem), de a hardcore-vonalat kedvelők nem hiszem, hogy csalódnának a lemezben. A stílussal ismerkedők adjanak időt neki, és előbb tanulmányozzák a korábbi albumokat, esetleg a fentebb már említett zenekarok munkásságát.  

Épp a napokban voltam egy szakmai bemutatón Kaposváron, ahol hátrányos helyzetű, sérült gyerekek dolgoztak együtt ép gyerekekkel. Az ép fiatalok közül valakinek figyelemzavaros tanulót kellett játszania a szerepe szerint, így ő egész órán zenét hallgatott. Mint később kiderült, a pedagógus tanárnő olyan zajkeltő zenéket tesz ilyenkor a lejátszóba, amely elvonja a gyerek figyelmét, idegessé, agresszívvá változtatja. Ő a Slipknotot(!) említette, és mondta, hogy ez a legkeményebb zene, ami el tudja vonni a tanulók figyelmét. Mosolyogtam egyet, és majdnem mondtam neki, hogy szerezze be az új Hatebreed-lemezt. A gyerekek érdekében viszont inkább csöndben maradtam…

9

Tracklist

1. Put It To The Torch
2. Honor Never Dies
3. Own Your World
4. The Language
5. Before The Fight Ends You
6. Indivisible
7. Dead Man Breathing
8. The Divinity Of Purpose
9. Nothing Scares Me
10. Bitter Truth
11. Boundless (Time To Murder It)
12. Idolized And Vilified