2013. január 16., szerda

Newsted - Metal (2013, Chophouse)


Körmendi Roland

Elfogott a nosztalgia hangulata, amikor az év első általam hallgatott lemeze befészkelte magát hallójáratomba, és visszarepített a dicső heavy-thrash metalban lubickoló nyolcvanas évekbe. Aki mindezért „felelős”, az nem más, mint Jason Newsted, és a nagyon kreatívan saját magáról elnevezett triója.

Jason majd' tizenöt éven keresztül koptatta a világot jelentő deszkákat a Metallica színeiben, és ez bőven elég információ az átlagembernek, hogy tudja miről is van szó. 2001-es kiválása óta sok idő telt el, persze nem tétlenkedett főhősünk: csatlakozott a Voivodhoz, koncertezett Ozzy-val, majd 2010-ben tagja lett a supergroup WhoCares (Ian Gillan, Jon Lord, Tony Iommi, Nicko McBrain, Mikko Lindström) csapatának.

Newsted (b-j): Jessie Farnsworth gitáros, Jesús Mendez Jr. dobos,
Jason Newsted basszusgitáros/énekes
Ami most minket igazán érdekel, arra 2012 decemberéig kellett várni, amikor is hivatalossá vált, hogy új zenekart alapított, és januárban meg fogja jelenteti a bemutatkozó Metal EP-t. A másik két tag neve nem cseng túl ismerősen (Jesus Mendez Jr. dobos, Jessie Farnsworth gitáros), de ez mégiscsak az ő bandája, nemde?

Kezdésnek készített egy pofás site-ot, és azt telepakolta infókkal a pályafutásáról, illetve az aktualitásokkal (video teaser a Soldierhead nótához, promo tour és promo photos a banda népszerűsítéséhez, interjúk, stb.). Szóval minden egyben van, hogy valami fasza cucc születhessen. Ideje hát rátérni a tartalomra, mely kislemez voltából adódóan igencsak rövidke: mindösszesen négy track került rá.

A Soldierhead kicsit meglepett, meg nem is. Fiatalos vehemenciával akarja szétzúzni az agyam a nyitó tétel, és bizony meg is mozdulnak a nyakizmok a tipikus thrash ütemekre. Ez jó! Eddig is tudtuk, hogy Jason nem az énekhangjáról híres, de természetesen nem ezért szeretjük.
A folytatásban csökken a tempó, egyszerű heavy nótának tűnik ez a Godsnake, és az is. Lassan bólogatós verzék, viszonylag könnyen megjegyezhető refrén, minimál gitárszóló. Nem bonyolult, nem is kell több egy ilyen dalba.
Newsted
A semmiből jelenik meg Jason basszusjátéka, így indul a King of the Underdogs. Itt még nem sejtjük mennyi mindent rejteget számunkra ez a tétel: a „főnök” megcsillogtatja hörgés-tudományát, kapunk katonásan szövegelő vokálokat is, horror filmek hangulatát idéző gitárszínezgetést, jó kis ritmusváltásokat. A végére pedig a poén, amit már a Metallica is elsütött a Master of Puppets szerzeményben.
A záró tétel Skyscraper groove-os ízzel hat a hallgató érzékszerveire, és célba is ér a „fenyegetés”. Kicsit monoton, súlyos a dolog, és az mindenképp figyelemre méltó, ahogy Jason az elején gyermeki játékossággal buzdít minket: „So, come on! Everybody, come on! All my friends, come on!” Nos, ez mindent elmond emberünk hozzáállásáról. Szeretünk, te vadállat!

A Newsted zenekar bemutatkozása ígéretes. Nem törekednek világmegváltásra, Jason pedig nem kívánja levetkőzni a Metallicás évek nyomait. Így akinek közel áll szívéhez a '80-as évek metalja egy kicsit modernebb hangszerelésben, az megtalálja az album szépségét. És ez a lényeg! Egyelőre nincsenek infók a folytatásról, meglátjuk, mit hoz a Metallica Newsted-fanok számára a jövő.

7

Tracklist
  1. Soldierhead
  2. Godsnake
  3. King of the Underdogs
  4. Skyscraper
A csapatot a Facebookon is megtalálhatod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése