Alvin és a Mókusok, Nonverse - Tatabánya, Roxxy Music Café, 2013. 02. 08.

N.

Sem a közönség, sem pedig a zenekar tagjai nem lehettek csalódottak, amikor február 8-án a tatabányai Roxxy Music Caféba látogatott el a szókimondó dalszövegéről jól ismert hazai punkrock együttes, az Alvin és a Mókusok. Mi kifejezetten szerencsének mondhattuk magunkat, ugyanis az aktuális Bátorság, nyújtott kéz albumot bemutató turnét idén nálunk nyitották.

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators, Leander Rising - Budapest, Papp László Sportaréna, 2013. 02. 07.

Körmendi Roland

Nehéz elkezdeni az elkezdhetetlennek tűnő beszámolót, amikor az ember egy ilyen muzikális élményen van túl. Giccsesnek hathat a kijelentés - de vállalom -  mert az emocionális töltet amit kaptam, abszolút betalált rock 'n' roll szívembe. Kellett egy kis idő mire feleszméltem ebből az állapotból, és rávettem magam gondolataim papírra vetésére - de tapasztalt jedihez méltó módon használom fel a mindenható erőt, és megosztom veletek e hideg februári este történéseit. A cikk elolvasásához ajánlott valamilyen nemű alkohol elfogyasztása - ha ott voltál, azért, ha nem, akkor szégyelld magad...

"Az Enigma kiadása karrierem csúcspontja!" - Interjú az Aeon Zennel

Holló-Vaskó Péter

(Görgess le az angol verzióhoz! - Scroll down for the english version!)

Nagyzenekari opuszból death metal teperés, majd abból klasszikus hard rock... Hogy katyvasznak hangzik így elsőre? Nos - ha ismered az Aeon Zen muzsikáját, akkor tudod, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetnél! A brit progresszív rock/metal színtér egyik legegyedibb bandája az Aeon Zen, akik stílusokon, műfajokon át űzik egyre erősebb, kapósabb dallamokkal az örök boldogság állapotát... No de hogy is van ez? Mondja el maga a zenekar atyja, Rich Hinks, akivel volt szerencsénk egy interjú erejéig ütközni. 

Deep Purple családfa koncert: Cry Free, Violent Moon - Budapest, Club 202, 2013. 01. 25.

Körmendi Roland

Ha január, akkor Cry Free születésnapi és évköszöntő buli a Club 202-ben (vagy ahogy a frontember Atka viccesen mondta anno a névváltozás miatt, az annak „csúfolt” Wigwam-ban..)! Nos, az állandóság jó dolog az életben, és a most 17 éves banda állandóan előrukkol valami extra dologgal. Ez a DP-családfás történet komoly fejfájást okozhatott Atkáéknak, mert a rajongók szakadatlanul követelték a Whitesnake, Rainbow, Glenn Hughes, Gillan, és egyéb Purple-mellékági nótákat - így hát be is adták a derekukat, és létrejött ez az igen különlegesnek ígérkező este. A 15. szülinapi bulis őrültségek, és a Purple-Zeppelin kooperáció után tehát most egy egész estés kitekintést kapunk ezekből az életművekből. 

Helloween - Straight Out Of Hell (2013, The End/Sony)

BB

Mindig nehéz egy csapat tizennegyedik stúdiólemezéről írni. Akkor különösen, ha az adott együttes egy komplett stílus megteremtésénél bábáskodott, és bizonyos albumaikkal az európai heavy/power/speed metal alapjait fektették le. A Helloween esetében pedig éppen erről van szó. Mi olyat lehet még írni egy ilyen zenekarról, amit eddig nem írtak le? Ráadásul a német power is egy olyan műfaj, legalábbis szerintem, hogy vagy szeretni, vagy utálni lehet, köztes állapot nem nagyon létezik. Weikath-ékkal annyiban más a helyzet, hogy őket a Keeper-lemezek után nem lehetett megkerülni, és el kellett fogadni, hogy egy komplett színtér épül fel a legendás dupla albumra. A hamburgi heavy metal mestereinek új CD-je véleményem szerint a lassan harmincéves csapat minden erényét megcsillogtatja.

Hatebreed - The Divinity Of Purpose (2013, Nuclear Blast)

Kósi Zsolt

Alig kezdődött meg az új év, máris izmos albumokkal támad a keményebb zene a hallgatókra - minden irányból. A hardcore-vonal jeles képviselője - gyakorlatilag koronázatlan királya - az amerikai Hatebreed, amely már 1994 óta ontja a világra a kőkemény, odamondogatós zúzdát, hozzáteszem, mesteri szinten. Legutóbb négy éve hallattak magukról, az akkor megjelenő Hatebreed című lemezük azonban a kísérletezős mivolta miatt felemás érzéseket hagyott a rajongókban, köztük bennem is. Tetszett, jó volt, de valahogy hiányzott belőle az az érzés, ami az új albumot, a The Divinity of Purpose-t viszont teljes egészében körbelengi.

Paradox - Tales Of The Weird (2012, AFM)

BB

Jó három évig készült az új Paradox-anyag. Amúgy sem a rohamtempóban egymás után összecsapott lemezeiről híres a Charly Steinhauer énekes/gitáros vezette brigád, bár ez a három év még kevésnek is tűnik, ha azt veszem, hogy a '89-es Heresy és a 2000-ben kiadott Collision Course (melynek címét pofátlanul lenyúlta a Royal Hunt 2008-ban), illetve a 2008-as Electrify között mennyi idő telt el. Utóbbi koronggal kezdődött a német thrash-veteránok legújabb korszaka, melynek már harmadik lemeze a Tales Of The Weird.