2013. február 20., szerda

Alvin és a Mókusok, Nonverse - Tatabánya, Roxxy Music Café, 2013. 02. 08.

N.

Sem a közönség, sem pedig a zenekar tagjai nem lehettek csalódottak, amikor február 8-án a tatabányai Roxxy Music Caféba látogatott el a szókimondó dalszövegéről jól ismert hazai punkrock együttes, az Alvin és a Mókusok. Mi kifejezetten szerencsének mondhattuk magunkat, ugyanis az aktuális Bátorság, nyújtott kéz albumot bemutató turnét idén nálunk nyitották.

A teltházas koncerten a csapat előtt az ugyancsak lány basszusgitárossal bíró punkpop-trió, a Nonverse zenekar lépett fel, akik kellőképpen előmelegítették a terepet, ők nem először játszottak vendégegyüttesként az Alvin előtt. Akik nyomon követték a banda eddigi történetét, azok tudhatják, hogy eddig már számos közös koncertje volt a két csapatnak, és aki most megkedvelte őket, azoknak jó hírként szolgálhat, hogy a jövőben is biztosan lehet számítani rájuk valamelyik állomáson, ha épp az Alvin is koncertezik.

Nonverse
Mellesleg már 20 éve van pályán a Nyíregyházán alakult együttes, az új album - amely immáron a tizenkettedik a sorban - pedig ennek évfordulójára született meg. Az 1995-ös Jézusnak volt-e szakálla? lemez óta bizony eltelt egy kis idő, a lendület és a dalokból jövő őszinte, szókimondó üzenetek ugyanakkor változatlanul megmaradtak. Alvinék az utóbbi években keresztülmentek pár tagcserén, ma már csak Pásztor István (Alvin) énekes/gitáros, a csapat frontembere maradt az eredeti felállásból, Csoma Viki ’98 óta basszusgitározik és vokálozik, illetve Szirota Márió dobos két éve erősíti a csapatot. Ezzel a jelenlegi felállással az összhang teljes mértékben megvan a tagok között.

A várva-várt koncertet mindjárt az új albumról az általam már „rongyosra” hallgatott Nézlek és nem hallok mást című dal nyitotta meg, mellyel rögtön fel is ráztak mindenkit. Alvin a koncert alatt elmondta, hogy tekintve az évfordulót, a régebbi albumokról is kapunk majd dalokat, csak úgy, mint az aktuálisról. Így az új lemez címadó dala sem maradhatott el az este folyamán. De éppen így kedveztek a korábbi albumok szerelmeseinek is a Sajnálom című számmal, ami a Youtube-on immáron csaknem a kétmilliós nézettséghez közelít, és amire a csapat igazán büszke lehet.

Szintén az új albumról hangzott el az Aludj csak, amelyről már meg is tekinthető a legújabb videoklip, és amely már egy személyesebb, líraibb hangvételű dalként szerepel. Ezután nem sokáig pihenhetett a nagyérdemű. A Paraszt, illetve az Alvin-klasszikus Elbaszott szerelem daloknak lehettünk fültanúi, melyet nálunk is jól fogadott a közönség. 

Alvin és a Mókusok
Természetesen a kemény odamondós Alvin-toplistát vezető Kurva élet sem maradhatott ki a repertoárból, amit egész egyszerűen tényleg nem lehet megunni. Korábbi interjúikban elmondták az együttes tagjai, hogy nem csak a pesti rajongók láthatják őket a leggyakrabban - ők bizony kifejezetten szeretnek más városokban, az ország több pontján is koncertezni, mert teljesen más érzés egy kisebb közönség előtt játszani, mint adott esetben egy a nagyobb fesztiválon. Nos, ez nálunk teljes mértékben teljesült, a hangulat megfelelő volt a lemezbemutató koncerthez, egyszóval mindent kaptunk, amit vártunk!

Jó hír, hogy tatabányai buli után, a február 15-i, A38-on készített koncertről TV-felvétel is készült, így aki elég ügyes volt, az elcsíphette a koncertet a televízióban is. Előzenekaruk ezúttal a Kozmosz volt, külön meglepetésként szolgált, hogy a színpadon a Prosectura énekese, Imre Norbert tűnt fel egy dal erejéig.
Részemről remélem, hogy idén még összefutok velük pár buli, vagy koncert erejéig! 

Az Alvin és a Mókusok lemezbemutató turnéjának következő állomása pedig az egri Gödörben lesz, március 8-án! 

Köszönet a fotókért a kemma.hu-nak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése