Depresszió: „Nem szeretünk kompromisszumot kötni” - Interjú Halász Ferivel

N

A Depresszió bizony igen hosszú idő óta nem látogatott el Tatabányára, így nagy örömmel fogadta őket a közönség, ezúttal a tatabányai Roxxy Music Caféban. Az együttesről mostanság nem mondható el, hogy tétlenkedik. A klubbulik mellett 2013. április 20-án egy nagyszabású koncertet tartottak a Pecsában. Többek között erről, az elmúlt évek megpróbáltatásairól, élményeiről és jövőbeni terveikről beszélgettem Halász Ferivel, a Depresszió frontemberével.

Hogyan jellemeznéd a Depresszió elmúlt tizenhárom évét? Mennyiben változott az együttes arculata az elmúlt időben?

Nyilván öregebbek lettünk, de eddig mindenki azt hozta magával, amit fontosnak tartott, mi így gondoltuk hitelesnek a zenekart. Nem arról van szó, hogy aki esetleg jobban odafigyel az image-dolgokra, az hiteltelen lenne - nálunk nem ez kapta a fő hangot. Elsősorban az érzelmek fontosak, amit a színpadon próbálunk átadni, ugyanakkor meg az, hogy a zenekar hogyan élte meg ezeket az élményeket az elmúlt években. Úgy érzem mindig pozitívan álltunk hozzá a dolgokhoz. Voltak rossz élmények, nehézségek, amikkel szembesültünk, de azt gondolom, hogy mi szerencsésebb, boldogabb emberek vagyunk azáltal, hogy azt csinálhatjuk, ami a hobbink, a hivatásunk.

Voltak hullámvölgyeitek?

Igen, előfordult.  Amikor együtt kell élni a másikkal huzamosabb ideig, egymással kell kompromisszumot kötni, az elég nagy megpróbáltatás, ugyanakkor jellemző a csapatra, hogy mi nem szeretünk kompromisszumot kötni. Ezt elsősorban kifelé kell megoldani.

Belső ellentétek is előfordultak?

Egy zenekarnak belsőleg kell működnie. Nyilván az ember ésszerű kompromisszumokat köt mindenhol, de abban, hogy milyen zenét csinálunk, meg hogyan működünk, abban úgy gondolom elég önjáróak és öntörvényűek vagyunk mindannyian.

Személyesen milyen nehézségekkel kellett szembenézned az együttes évei alatt? Ezek között van olyan, amit ki tudnál emelni?

Erről könyvet lehetne írni. Egyértelmű nehézség, hogy ennek a szakmának még mindig nincsen kiépült, bejáratott útja. Azért van már valami infrastruktúra, például itt a Roxxy-ban, ami a méretéhez, befogadóképességéhez viszonyítva elmondható, hogy normális, kulturált technikai felszereléssel rendelkezik. A szórakozóhelyek 90%-ában még ez sincs meg, se a művházakban, se máshol - ezt mind magadnak kell megoldani. A másik az, hogy ha professzionálisan akarsz működni, akkor kutyakeményen kell dolgozni ezen, szervezésben vagy zenekarilag is, adott esetben külföldön. Nyilván sok probléma van, amivel egy zenekar ennyi idő alatt szembesül, de talán nem is ez a része érdekes a dolgoknak. A közönségnek ez egy örömforrás, és nekünk is az.

A 2010-es MTV Icon-on Nagy Feró előtt léptetek fel. Milyen élményekkel lettetek gazdagabbak ezáltal?

Óriási volt, ahogy a Beatrice, meg Feró tisztelettel, kedvességgel reagált felénk. Feró fia kifejezetten kedveli a zenénket, rajongóként jött el először a koncertünkre. Ez egy oda-vissza szituáció. Ugyanakkor nehézkes is volt a helyzet, mert szakadt az eső és húsz zenekarnak kellett hirtelen összekoordinálnia a felszereléseit - azt lehet rólunk tudni, hogy nem nagyon szoktunk kompromisszumot kötni technikailag. Amikor tíz-tizenöt-húsz előadónak kell egy dobfelszerelésen játszani, az nagyon nehéz eset, de megoldottuk végül is, és a szervezők is hasonlóképp, úgyhogy végül kellemes este lett belőle.

Akadtak már komolyabb gondjaitok a technikai dolgok miatt?

Igazából nincs ilyen, mert mi előre ki szoktuk kötni, mivel és min játszunk, megvan a saját rendszerünk, amivel dolgozunk. Speckó fellépéseknél tudnak ilyenek előfordulni, mint például a FONOGRAM-gála. Az azért is volt érdekes dolog, mert egy hat-hétszázezres nézettségű tv-műsorban kellett fellépnünk, és az ember azért ilyenkor odafigyel, igyekszik jobban koncentrálni. Ezek a problémásabb esetek, de nekünk nincs ilyen gondunk hál’ istennek, azt lehet mondani, hogy eléggé egységes színvonalon tudunk dolgozni. Nyilván igyekszünk megteremteni magunknak a megfelelő lehetőségeket.

Szerinted mennyiben változott a hazai zeneipar, amióta Ti elkezdtetek zenélni?

Nagyon sokban. Amikor mi kezdtük, akkor még volt olyan fogalom, hogy „lemezeladás”, meg „lemezek”. Az első három kazettánk még lemezen is megjelent. (mosolyog) Azért vannak ilyen extra dolgok a múltból. A zeneipar örvendetes módon igen sokat tisztult, mert nagyon sok tehetségtelen ember érezte meg, hogy ez nem éri meg a belefektetett energiát, ami szerintem nem baj. A másik problémám, hogy nagyon sok tehetséges zenekar nem tud egyről a kettőre jutni. Mi nem nyomunk el másokat, hanem ha valaki ügyes, azt elismerjük. Legjobb példa, hogy például a Road ismeretlen zenekarként kezdte előttünk, és tulajdonképpen mára már majdnem olyan népszerűek itthon, mint mi. Sokban változott az ipar: bizonyos szempontból nehéz lett, viszont bizonyos szempontból a szakmának egy része lelketlenebb lett, ami, úgy érzem, ránk nem jellemző…

Mi a véleményetek a most induló kezdő hazai zenekarokról?

Azt kéne érteni a zenekaroknak, és azzal kellene valójában szembesülniük, hogy tulajdonképpen ez egy szakma, amit folyamatosan tanulni kell. Az nagyon fontos, hogy legyen valami, amit el akarnak mondani, és legyen elképzelésük, milyen zenét akarnak játszani. Nem elpoposítani kell ezt a zenét, vagy elkurvulni ebben az iparágban, hanem a lényeg, hogy érthetővé kell tenni azok felé, akik felé szeretnél kommunikálni. Például a Blind Myself-es Tóth Gergővel beszélgettem, ők is professzionális működnek, egy professzionális zenekar, csak ők sem zenei megfejtésekben, sem szövegekben nem bontakoznak ki, hiszen angolul énekeltek és nem törekedtek arra, hogy érthetőbbé tegyék a dalokat közönségnek.

Depresszió (b-j): Halász Feri énekes/gitáros, Pálffy "Soda" Miklós
billentyűs/sampleres, Hartmann Ádám gitáros, Nagy Dávid dobos, Kovács
Zoltán basszusgitáros

Szerinted ez fontos? Lehet, hogy ők így fejezik ki a saját stílusukat.

Mindenkinek a saját útja az, ami jó, nyilván nekik is más az útjuk, de én azt mondom - például az ilyenfajta beszélgetéseknek is köszönhető - hogy a szöveg könnyebben értelmezhető lett volna, ha a többségük magyarul szól. Ha valaki angolul akar énekelni és azt gondolja jónak, az az ő dolga, de ez szerintem olyan, mintha most elkezdenék veled angolul beszélni csak azért, mert képes vagyok rá... Lehet, hogy jobban hangzik pár dolog angolul, de úgy gondolom, hogy a magyar nyelv elég szép és kifejező ahhoz, hogy mindent meg lehessen fogalmazni, csak épp törődni kell vele.

Legutóbbi albumotokon az Edge Recordsszal dolgoztatok, most pedig a SuperSize Recordinggal. Mi volt a változás oka?

Az Edge maradt a kiadónk, a SuperSize Recording pedig a stúdió, ahol az anyagot vesszük fel. Csak azért nem stúdiónak hívják, mert tulajdonképpen producerkedéssel és egyéb hasonló dolgokkal foglalkoznak. Mi csak a stúdiószolgáltatást vettük igénybe.

Miért választottátok őket?

Az az igazság, hogy a SuperSize-ban három nagy stúdió egyesült, és ez egy borzasztó nagy tőkebefektetéssel valósult meg. Itt most minden összeállt, ami mondjuk Nyugat-Európában alap egy hasonló, nagy volumenű stúdiónál. Nyilván nem olcsó, de egy magyar zenekar is meg tudja fizetni. Bár eddig is minőségi anyagokkal álltunk ki, a Vízválasztóval egy olyan anyagot sikerült alkotni, amit nyugodtan vállalhatunk, a korábbi munkáinkhoz képest is.

Ennek köze van ahhoz, hogy a válogatáson remaszterizált változatok is megjelentek néhány dalnál?

Nyilván az ember a régi dolgait nosztalgiával hallgatja, de amikor mai fejjel veszünk elő dalt, mint koncerteken - ha nem is nagyon eltérően, de picit mindig aktualizáljuk azt. Hangszerelésileg, meg egyáltalán érettebben adjuk elő. Nyilván szeretné megmutatni, hogy jó, azt akkor úgy vettük fel, de mégis Best of kiadványról van szó, akkor azt már tegyük korszerűbbé.

2011-ben jelent meg Vízválasztó című albumotok, amiről úgy nyilatkoztatok, hogy ez volt az eddigi legnagyobb alkotásotok. Miért gondolod ezt így?

Munkafolyamatban, munkahosszában gondoltam így. A megszokott két éves periódustól eltérően most három évig dolgoztunk a dalokon. Költségvetésben is, technikai felszereltségben is sokkal több mindent tettünk a lemezbe, és a stúdióban is jóval több időt töltöttünk, ráadásul előzőleg is sokkal alaposabban kidolgoztuk a dalokat. Ez annak is köszönhető, hogy nekünk is lett egy kis házi mobil-stúdiónk, amit demózásra és zenekari felvételre használunk.

Van esetleg neve is?

Ez csak saját magunknak csináltuk, az eszközöket magunknak szereztük be. Például volt egy ötlet, összedobtuk, egyből rögzítettük, és mindenki haza tudta vinni hallgatni, esetleg csiszolgatni. Az ilyen dolgok is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az új anyag kiforrottabb, érettebb legyen.

A dalaitok leginkább őszinte érzelmekről, belső vívódásról szólnak. Mi motivál benneteket a dalok megírásakor?

Volt, amikor tudatosan álltunk neki dalt szerezni, de ez nem volt célravezető nálunk. Ha beugrik egy dallam, hangulat vagy bármi, azt megpróbálom zenei eszközökkel kifejezni. Hogyha egy ilyen alapötlet elnyeri a többiek tetszését, akkor elkezdünk közösen ötletelni, valakinek beugrik egy refrén például, és szépen összeállnak a dolgok. Ezt egységes formába öntjük, utána én ehhez írok egy szöveget meg énekdallamot. Nagyjából ez a dolgoknak az útja.

Ha pár szóval jellemezhetnéd a dalaitokat, melyet lennének azok?

Azért írok dalszöveget, hogy ne kelljen pár szóval elmagyaráznom. (mosolyog) Erős, őszinte, életigenlő, pozitív. Hogyha negatív dolgokról van szó, akkor a pozitív irányba hajlunk, vagy megoldásokat keresünk… Ugyanakkor metal, kicsit őrült, szórakoztató… Nagyjából ezek le is fedik a dolgot.

Úgy tudom, az Inception című film zenéjével szoktátok kezdeni a koncertjeiteket. Miért pont erre esett a választás?

Turnéról turnéra változtatjuk, mindig találunk egy kedvenc filmzenét. Én eléggé filmmániás vagyok, amit rá is erőltetek a többiekre. De általában ezeket ők is szeretik, tehát olyat választunk, amit mindenki jónak gondol. Hans Zimmernek több munkáját is használtuk, én borzasztóan kedvelem az ő munkásságát. Egyik barátom révén aláírásom is van tőle!

Beszéltünk az angol nyelvű dalokról. Mi a véleményed például más magyar együttesekről, akik főként angol nyelvű dalokkal próbálnak érvényesülni?

Az egy másik út, bár nem mondom, hogy rossz. A rock and rollnak az angol az anyanyelve. Ugyanakkor, ha el akarom mondani a mondanivalóm magyar embereknek, akkor saját nyelvemen tudom a legjobban, legkifejezőbben megtenni. Elég egy mondatot, vagy szólást mondani, azt mindenki megérti a saját nyelvén. Azt hiszem, Vörös Andris a Superbuttból hozta fel azt a példát, hogy ha valakinek azt mondod, hogy „Túró Rudi”, akkor ebből már mindenki tudja, hogy mire kell asszociálni.

Az, hogy külföld felé orientálódjatok, nincs tervben?

Gondolkodtunk ilyenen, viszont már túlságosan elkényelmesedtünk itthon, nem biztos, hogy szeretnénk mindent a nulláról kezdeni kint. Másrészt ez sokkal nagyobb befektetést igényel, elsősorban anyagilag. Sokkal nagyobb a piac, eleve már csak az, hogy reklámozzuk magunkat, rengeteg pénzt vinne el, ha meg lenne annyink, akkor nem indulnánk el. (mosolyog) Olyat meg már csináltunk, hogy kimegyünk egy zenekarral, három hétig zötykölődünk a buszon és akkor „hú de jó kaland volt”, ezek az élmények azért évről évre megvannak. Nyilván a környező országokban sokat játszunk. Volt, hogy Svácjban nyomultunk, tavaly Londonban, de ez annyira nekünk nem hiányzik. Nyilván nem csak a pénzről szól a dolog, de mi nem vagyunk annyira hírnév megszállottjai, mi jól érezzük magunkat, szeretjük az elérhető távolságokat.

A Nem akarok elszakadni című dal, most erre akár aktuális is lehetne…

Igen, igazából helyzetekre, emberekre vonatkozott a dal, de azóta nagyon sok értelmezést kapott. Amikor határon túli településeken játszunk, nem szeretem kijátszani ezt a kártyát, hogy ezzel lelkesítsem az embereket. Ott nem tudod másképp mondani, hogy nem akarok elszakadni, mert ott alapvetően lesz ennek egyfajta értelmezése. De nagyon jólesik nekünk az a megőrülés, ami egy ilyen vajdasági bulin, vagy akár más magyar lakta területeken lezajlik.

Mennyire számít nektek a rajongóitok véleménye?

Nyilván nagyon fontos, hogy visszajelezzenek akár jót, akár rosszat. Rossz dolgokból tanulunk, így nyilván a kritikákból is. Aki hideg módon elkezd bunkózni vagy fikázni, azzal nem tudunk mit kezdeni, de nagyon fontosak nekünk a valódi rajongók visszajelzései, hiszen ezt nekik csináljunk, nem csak magunknak. Vannak dolgok, amik nem változnak, például hogy hogyan fejezzem ki magam a dalok írásakor. Ha éppen változik valami, az azért van, mert úgy láttuk jónak. Az is egy érdekes kérdés volt, amikor öttagúvá vált a banda; valaki megértette azt, hogy mi szeretnénk más irányba nyitni, valaki pedig nem. De aztán mindenki elfogadta, aki látta, hogy ez egy jó dolog. Soda például nem tud itt lenni a koncerten betegsége miatt, de áprilisra már visszajön, aminek örülünk.

Áprilisban felléptek a Petőfi Csarnokban is. Miben nyújt majd mást az a koncert?

Ilyen nagyszabású, önálló koncertünk már régen volt. Úgy alakult, hogy egy évre be is zárták a Petőfi Csarnokot, amikor meg újra lehetett játszani, akkor meg ugye közös bulikat adtunk Alvinékkal meg a Roaddal. Meg nyilván ez nem csak a budapesti közönségnek szól, hanem mindenkinek, aki Depresszió rajongó, és megteheti, hogy odautazik. A hely, meg a költségvetés adottságából kifolyólag ez a legnagyobb Depresszió-show, mert minden ránk van kiélezve. Ez nyilván egy felfokozott hangulatú koncert, és most már jó 2-3 éve nem volt önálló Pecsa koncertünk, ha jól emlékszem a 10 éves jubileumi koncert óta. Nyilván azon vagyunk, hogy egy külföldi koncert színvonalát hozzuk vagy még akár jobbat is. Izgatottan várjuk a bulit, meg mindenkit, aki erre kíváncsi. (Az interjú készítése óta a Pecsás koncert már lezajlott - a szerk.)

A videoklipek milyen koncepció alapján épülnek fel?

Általában adja magát, hogy melyik legyen a videoklipes dal, annak a hangulata határozza meg a videót. Például még nem csináltunk olyan klipet, amilyen a Jön a reggel. Ott például beugrott a nyomozós sztori, és azon dolgozgattunk közösen a rendezővel, hál’ istennek Mucsi Zoltán is igent mondott.

Miért pont Mucsi Zoltánt kértétek fel szereplőnek?

Kedveljük a munkásságát és ideálisnak gondoltuk erre a szerepre. Tudtuk, hogy ez nem egy káromkodós szerep, ezt azért a végére muszáj volt berakni. Általában van egy alapgondolatunk, hogy milyen klipet szeretnénk a dalokhoz, de ezt általában rábízzuk a rendezőre, hiszen nem mi vagyunk a szakértők.

Mi a tervetek a következőkre? Várható új album?

Fontos tapasztalat volt a Vízválasztóval kapcsolatban, hogy jót tesz a dolgoknak, ha érni hagyjuk őket. Most is erre számítunk, ugyanis 2014 őszére várható új lemez, viszont lesz egy spéci kiadványunk, amiről egyelőre annyit árulhatok el, hogy lesznek rajta koncertfelvételek, meg új dal és készül hozzá új videoklip, ez valamikor ősszel lát majd napvilágot.

Köszönöm szépen az interjút!