Road, Dorothy - Tatabánya, Roxxy, 2013. 05. 10.

BB

Egészen fenomenális volt a Road tatabányai koncertje. Hosszú idő után most esett meg először, hogy az első sorban túrtam végig egy bulit, de mikor, ha nem Road-on? 

Dorothy

A Dorothy-ra már rettenetesen kíváncsi voltam élőben. Ősszel sikerült a három leányzóval interjút készíteni, de a személyes találkozás és a koncertélmény váratott magára, végre ezek mellé is pipa kerülhetett a titkos listámon! A lányok nagyon kedvesek és szépségesek voltak, na és amit összezenéltek! Folyamatosan hallani azon vélekedéseket velük kapcsolatban, hogy persze, a Road óvó szárnyai alatt könnyű előrejutni, de akik kizárólag ennek tulajdonítják be a sikerüket, azok szerintem még a csajok egyetlen buliján sem voltak. Nyilván Mátééknak is szerepük van abban, hogy Brigiéket egyre többen ismerik meg, de zenélni is nagyon tudnak, és fogós dalokat írnak! A koncertnyitó Fejjel lefelé nem érdemtelenül lett klipnóta, egy szemtelenül megdörrenő rocksláger, és iszonyatosan működött a bulin, már itt sem lehetett az első sorokba jutni, amit azért a Roxxy-ban nem minden előzenekar mondhat el magáról. A másodikként hallott Egy pofon után egy általam eddig még nem ismert dal volt, melyben jól érvényesült Dodo rekedtes hangja, és Klo iszonyatosan húzós, feelinges dobolása. Lány létére iszonyatosan megkínozta a cájgot, le a kalappal!

A harmadik Szívparancsolat szerintem a zenekar legjobb dala, és tényleg úgy adták elő, hogy abban hiba nem volt. Hidegrázós volt, ahogy Dodo énekelte a számot, és meglepő módon a közönség nagy része is tudta a szöveget (nem csak itt, hanem majd' minden dalnál)! Meg kell említenem Brigi szólóját is, amit sikerült iszonyat katartikus hatást keltve interpretálnia. Überlibabőr, tíz pont! Kábé itt éreztem a késztetést, hogy ma este fel kell adnom a korábbi koncertbeszámoló-írások alkalmával belémrögzült jegyzetelő üzemmódot, és hamarosan a második sorban találtam magam, úgyhogy innentől kicsit összefolytak a dolgok. Asszem a Szeress, utállak!-ban csatlakozott be meglepetésként RoadMáté, hogy együtt adja elő a lányokkal a dalt. Máté felbukkanása igen jó hatással volt az addig sem lazsáló közönségre. Játszottak a csajok két Tankcsapda-dalt is, a Magzat a méhben először picit furcsa volt női hanggal, de mivel Dodo orgánuma nem is állhatna távolabb a tipikus énekesnős/csajos hangtól, könnyű volt ráhangolódni a dalra. A záró Gyűrd össze a lepedőt! pedig iszonyatosat ütött, méltó lezárása volt egy pazar bulinak. Nagyon várom már az idén elvileg érkező debütáló lemezt!

Aztán jött a Road... Különösebb elvárásaim nem voltak velük szemben, mert korábbi tapasztalataim alapján tudtam, hogy élőben mindig hengerelnek, rossz bulit még sosem láttam tőlük, és ekkorra már be is túrtam magam az első sorba, nagyjából Máté elé. Esküszöm, azt hittem, már nem tudom élvezni az első soros nyomulást, mikor egy dühöngőnyi ember szinte a hátadra ömlik, de Goyáék bebizonyították, hogy tévedtem. Naná, hiszen már kezdésként olyan dalokat vágtak a képünkbe, mint a Fojts meg a sötétben!, a Felpörögve, vagy a Tűnj el!. Ez aztán meg is adta az alaphangot, a domoszlói srácok pedig egymás után adagolták a nagyobbnál nagyobb slágereket. A nehezebben befogadható új lemez turnéjának tavaszi körét zárta a tatabányai banzáj, ennek megfelelően hat Tegyük fel...-es dal is előkerült, a majdnem fullos teltház legnagyobb örömére. Nagyon sajnáltam, hogy A hatodik kimaradt, de volt Helyetted pengékkel (dörögte is az egész Roxxy), a számomra meglepő módon előkapott Te vagy az egyetlen, Kicsit könnyebb, és Egyszer élünk is, majd zárásként Az isten állatkertjébe tartottunk kirándulást, Máté idegenvezetésével.

Road

A korábbi számok sem okoztak csalódást, sőt! Bár nagy bánatomra sem Olivazöld, sem Valami nagyon hideg kék nem volt, de előkerült többek között a Karamell, a Nem rólunk szól (értelemszerűen a koncertes, zongorátlanított verzió), a Ne mondd, ismét bebizonyosodott, hogy Tatabánya egy Jó hely, de a ráadásban előkapott "Visszaegy, visszakettő, Visszahárom!", és a rendes műsort záró Aki szabad is hatalmas megőrülést váltott ki a publikumból, akik ismét megmutatták, hogy "az a tűz nem aludt ki még!". Érdekes módon az Emberteremtőt nem nyomatták agyon, csak a két egyértelmű közönségkedvenc fért be a programba róla (Nem elég, Megint nyár), na meg a Részeg ének, amihez, ha jól emlékszem, még nem volt szerencsém élőben, itt meg baromira jólesett hallani! 

A Road profizmusát mi sem bizonyítja jobban, hogy hibátlan koncertet adtak, még kósza mellényúlás sem ugrik be a bulijukról! A marhulás persze ment végig a színpadon, és igen nagy poénnak bizonyult, mikor Máté és a neki kábé mellmagasságig érő Goya összeálltak zúzni. Goya színpadi munkája kapcsán egyébként az überalacsonyra állított mikrofonállványról, a mozgáselemekről a System Of A Down-os Daron Malakian ugrott be főként (az első-második album környékéről), Imi a színpad másik oldalán pengetett megbízhatóan, Erik hozta a szokásos remek dobolását a grimaszokkal együtt, Máté pedig minden megnyilvánulásávál, minden konferáláskor kimondott szavával egy roppant szimpatikus frontember benyomását keltette. Oké, ismerem már a srácokat néhány éve személyesen is, de azóta kijött újabb két albumuk, mára az ország egyik legsikeresebb (és privát véleményem szerint a legjobb) rockbandájává váltak, és még mindig nincsenek elszállva maguktól. Remek volt találkozni, dumálni velük, közvetlen, barátságos arcok mindannyian. Ja, és persze tökéletesen szóltak; bár ezt a színpad szájában állva nem tudtam megfelelően megítélni, de kiváló cimboráim hátrébb álltak, és kétséget sem hagytak a dolog felől. 

A Paddy and the Rats koncertje mellett nálam a májusi Road is feliratkozott az Év bulijai közé, a Mátéval és Imivel készített interjút pedig hamarosan olvashatjátok a Carbonon. Nyáron, a fesztiválszezonban csípjétek el őket, ahol csak tudjátok!

A képekért köszönet a kemma.hu-nak.